DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Bondár kiejtője a címvédőnek sem kegyelmezett

Patricia Maria Tig bejutott a bukaresti WTA-torna negyeddöntőjébe, miután két szettben legyőzte Anastasija Sevastovát.

Bondár kiejtője a címvédőnek sem kegyelmezett
(fotó: Twitter)

A TIG-SEVASTOVA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Tig legnagyobb bánatunkra az első körben a szerencsés vesztesként főtáblára jutó Bondár Annát búcsúztatta nagyon simán, míg Sevastova alaposan megizzadt a világranglista 127. helyén álló Ana Bogdan ellen.

A mostani összecsapás sem úgy indult a címvédő lett hölgy számára, ahogy azt vélhetően eltervezte, hiszen az első szettben két szervagémet is veszített, így Tig könnyedén húzta be 6:2-re ezt a felvonást.

A második szettben egy-egy brékkel egészen 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a felek, ám a hazai közönség előtt játszó román kiválóság előbb hozta saját adogatását, majd pedig egy újabb brékkel végleg lezárta a meccset és jutott be a negyeddöntőbe, ahol a nyolcadik kiemelt Kristyna Plísková lesz majd az ellenfele.

Ez egyébként nem a kiemeltek napja volt, ugyanis Viktorija Kudermetyova és Aliona Bolsova is sérülés miatt feladta a mérkőzését.

TENISZ, WTA-TORNA, BUKAREST, 2. FORDULÓ
Tig (román) - Sevastova (lett, 1.) 6:2, 7:5
Di Giuseppe (olasz) - Kudermetyova (orosz, 3.) 2:6, 5:4-nél Kudermetyova feladta
Krejciková (cseh) - Bolsova (spanyol, 7.) 6:0, 3:2-nél Bolsova feladta
Ribakina (kazah) - Cristian (román) 6:1, 6:0


 


Megtekintések száma: 156 2019-07-18 16:04:38
Mezcsere

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
05:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, döntő, ism.
08:45 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:30 - A nap hőse
09:40 - Lovassport
Díjugrató GP, Kiskunhalas, ism.
11:10 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:10 - Premier League Preview
12:40 - A nap hőse
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:00 - Labdarúgás
Premier League, Norwich - Chelsea
15:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 15:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
16:20 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
17:20 - A nap hőse
17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Napoli
22:55 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
DIGI Sport 2
00:10 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
01:10 - Premier League Matck Pack
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
07:55 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Everton, ism.
09:45 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
10:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - A nap hőse
11:05 - Strandkézilabda
Európa Kupa, ism.
13:55 - Strandfoci
U21 Talent Cup, Magyarország - Spanyolország, ism.
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:20 - A nap hőse
15:30 - Strandfoci
NB I, 1. elődöntő, ism.
17:00 - Strandfoci
NB I, 2. elődöntő, ism.
18:10 - #csakaHonved
Magazinműsor
ÚJ 18:40 - Félelem nélkül
Autósmagazin
19:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Dijon - Bordeaux
ÚJ 22:00 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Southampton, felv.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - MAC Újbuda, ism.
09:35 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
12:20 - A nap hőse
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Dukai Regina
13:10 - Reggeli Start
Különkiadás, ism.
14:10 - Lovasíjász-Vk
Magyar extrém, ism.
16:10 - Lovasíjász-Vk
Koreai extrém, ism.
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:55 - A nap hőse
19:05 - Lovasíjász-Vk
Lengyel extrém és díjátadó, ism.
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Amiens - Nantes
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Túróczi Réka
22:40 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
23:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Juventus, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse