DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Tovább folytatódott a selejtezőből induló Tig tündérmeséje

A román Patricia Maria Tig jutott be elsőként a bukaresti WTA-torna fináléjába, miután két szettben legyőzte a hatodik kiemelt Laura Siegemundot.

Tovább folytatódott a selejtezőből induló Tig tündérmeséje
(fotó: Twitter)

A hazai közönség előtt versenyző Patricia Maria Tig fantasztikusan szerepelt eddig a tornán, hiszen a selejtezőből indulva menetelt el egészen a legjobb négy közé. Legnagyobb bánatunkra elsőként Bondár Annát búcsúztatta Tig, majd a címvédő Anastasija Sevastova következett, a negyeddöntőben pedig Kristyna Plískovát ejtette ki három szettben. A fináléba kerülésért a hatodik kiemelt Laura Siegemund várt a román hölgyre.

Tig ezúttal is remekül kezdett, hiszen előbb két bréklabdát is hárított, majd pedig 3:2 után nyert nagyon fontos játékot fogadóként. Ezt követően ugyanis hibátlanul adogatott, így végül 6:3-ra húzta be az első felvonást.

A folytatás még ennél is simábbra sikerült, ugyanis 1:1 után egyetlen játékot sem veszítve, ellenfelét háromszor is brékelve 6:1-re nyerte meg a második szettet a román hölgy, és jutott be elsőként a fináléba. Tig pályafutása második WTA-döntőjére készülhet Bukarestben, ahol majd Jelena Ribakinával találkozik.

A MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, BUKAREST, ELŐDÖNTŐ
Tig (román) - Siegemund (német, 6.) 6:3, 6:1

 


Megtekintések száma: 152 2019-07-20 15:54:23
Mezcsere

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:40 - A nap hőse
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 01:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati
05:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:10 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, ism.
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:20 - A nap hőse
09:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, ism.
11:30 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:30 - Premier League Preview
ÉLŐ 13:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Burnley
15:40 - A nap hőse
15:50 - Reggeli Start
Különkiadás, ism.
16:50 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kiss Henriett
ÉLŐ 18:00 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Tottenham
ÚJ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Bournemouth, felv.
22:30 - Strandfoci
férfi NB 1, döntő, ism.
23:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
DIGI Sport 2
00:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
00:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kiss Henriett
ÉLŐ 01:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati
06:35 - Premier League Match Pack, ism.
07:05 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
08:05 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
08:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Angers, ism.
10:30 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:40 - A nap hőse
12:50 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, ism.
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, 1. elődöntő
ÉLŐ 19:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Cincinnati, 1. elődöntő
ÉLŐ 21:00 - Tenisz
WTA-torna, Cincinnati, 2. elődöntő
ÚJ 23:00 - Labdarúgás
Premier League, Everton - Watford, felv.
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:10 - Strandfoci
férfi NB 1, döntő, ism.
06:50 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Pókerarcok, ism.
07:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló
07:50 - Tenisz
Serie A TIM, AS Roma - Cagliari, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - A nap hőse
09:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
11:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Frosinone - Napoli, ism.
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - A nap hőse
13:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - AC Milan, ism.
15:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Marseille
19:35 - A nap hőse
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Monaco
22:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Angers, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse