DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

A Fehérvár előnnyel, a Honvéd döntetlennel utazhat a visszavágóra

A MOL Fehérvár FC együttese Stopira fejesével 1-0-ra diadalmaskodott Felcsúton a Vaduz felett, míg a Honvéd 0-0-t játszott Győrben a Craiova ellen, a labdarúgó Európa Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén.

A Fehérvár előnnyel, a Honvéd döntetlennel utazhat a visszavágóra

Ritka, hogy egy európai kupaestén két magyar alakulat sem tud otthon játszani pályaválasztóként, márpedig a Fehérvár és a Honvéd esetében ez volt a helyzet csütörtökön: a Fejér megyeiek Felcsúton, míg a kispestiek Győrben fogadták riválisukat saját párharcuk első felvonásán. 

Az NB I tavalyi ezüstérmese már nagyon korán megserezte a vezetést a 2006-ban az Újpestet kiejtő Vaduz ellen, ám hiába adódott még ezen kívül is számos lehetősége, az ötödik perc után nem sikerült újból betalálnia. Marko Nikolics alakulata az 1-0-s siker ellenére nehéz visszavágóra készülhet a liechtensteini gárda ellen.

Nem ígérkezik könnyűnek a Honvéd romániai kiruccanása sem: a piros-feketék egy nem túl magas színvonalú, kevés helyzetet hozó összecsapáson végeztek gól nélküli döntetlenre az Universitatea Craioviával.

Ami a többi magyar érdkeltséget illeti: a DAC hazai pályán 2-1-re kikapott az Atromitosztól, Kleinheisler László kezdett az Osijekben, és kapufáig is jutott, de az eszékiek 1-0-s vereséget szenvedtek a CSZKA Szófia vendégeként, míg Eppel Márton csereként lépett pályára a Kairat Almatyban, amely 2-0-ra maradt alul a Hapoel Beer Shevával szemben.
 

LABDARÚGÁS, UEFA EURÓPA LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Pyunik (örmény) - Jablonec (cseh) 2-1
Ventsplis (lett) - Gzira (máltai) 4-0
Gabala (azeri) - Dinamo Tbiliszi (grúz) 0-2
AEK Larnaca (ciprusi) - Levszki Szófia (bolgár) 3-0
Partizani (albán) - Sheriff Tiraszpol (moldáv) 0-1
Utrecht (holland) - Zrinjski (bosnyák) 1-1
Csihura (grúz) - Aberdeen (skót) 1-1
Honvéd (magyar) - Universitatea Craiova (román) 0-0
Alashkert (örmény) - FCSB (román) 0-3
Arszenál Tula (orosz) - Neftci Baku (azeri) 0-1
Flora (észt) - Frankfurt (német) 1-2
Haugesund (norvég) - Sturm Graz (osztrák) 2-0
Lechia Gdansk (lengyel) - Bröndby (dán) 2-1
Mlada Boleslav (cseh) - Ordabaszi (kazah) 1-1
Molde (norvég) - Csukaricski (szerb) 0-0
Szoligorszk (bolgár) - Esbjerg (dán) 2-0
Yeni Malatyaspor (török) - Olimpija Ljubljana (szlovén) 2-2
Connah's Quay (walesi) - Partizan Beograd (szerb) 0-1
CSZKA Szófia (bolgár) - Osijek (horvát) 1-0
Hapoel Beer Sheva (izraeli) - Kairat Almaty (kazah) 2-0
Lokomotiv Plovdiv (bolgár) - Trnava (szlovák) 2-0
MOL Fehérvár FC (magyar) - Vaduz (liechtensteini) 1-0
Norrköping (svéd) - FK Liepaja (lett) 2-0
Piast Gliwice (lengyel) - Riga FC (lett) 3-2
Luzern (svájci) - Klaksvik (feröeri) 1-0
Arisz (görög) - AEL Limasszol (ciprusi) 0-0
AZ Alkmaar (holland) - Hacken (svéd) 0-0
DAC (szlovák) - Atromitosz (görög) 1-2
Gent (belga) - Viitorul Constanta (román) 6-3
Jeunesse Esch (luxemburgi) - Guimaraes (portugál) 0-1
Buducsnoszt (montenegrói) - Zorya (ukrán) 1-3
Domzale (szlovén) - Malmö (svéd) 2-2
Glasgow Rangers (skót) - Niedercorn (luxemburgi) 2-0
Strasbourg (francia) - Maccabi Haifa (izraeli) 3-1
Wolves (angol) - Crusaders (észak-ír) 2-0
Espanyol (spanyol) - Stjarnan (izandi) 4-0
Legia Warszawa (lengyel) - Koupio PS (finn) 1-0
Shamrock Rovers (ír) - Apollon (ciprusi) 2-1
Torino (olasz) - DVSC (magyar) 3-0
Valur (izlandi) - Ludogorec (bolgár) 1-1

 


Megtekintések száma: 785 2019-07-25 21:02:09
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Exkluzív, William Gallas-interjú, ism.
07:35 - A nap hőse
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
09:20 - A nap hőse
09:30 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester United, ism.
11:20 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Chelsea, ism.
13:10 - A nap hőse
13:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Arsenal, ism.
15:25 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Leicester, ism.
17:15 - A nap hőse
17:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
17:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - Autósport
DTM, Lausitzring, 1. verseny, ism.
19:20 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 1. verseny, ism.
20:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:25 - Autósport
DTM, Lausitzring, 2. verseny, ism.
22:00 - Autósport
DTM Trophy, Lausitzring, 2. verseny, ism.
22:50 - A nap hőse
23:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
23:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:25 - Labdarúgás
Exkluzív, William Gallas-interjú, ism.
DIGI Sport 2
05:55 - Tenisz
WTA-torna, döntő, Gdynia, ism.
07:55 - Tenisz
WTA-torna, döntő, Palermo, ism.
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
10:15 - A nap hőse
10:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
10:55 - Reggeli Start, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Tenisz
WTA-torna, Szentpétervár, Gasanova - Pavljucsenkova, ism.
15:20 - A nap hőse
15:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
15:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:45 - Tenisz
WTA-torna, Miami, Barty - Szabalenka, ism.
18:25 - A nap hőse
18:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
18:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:55 - Labdarúgás
Premier League, Crystal Palace - Manchester United, ism.
20:45 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Chelsea, ism.
22:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Montpellier, ism.
DIGI Sport 3
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:10 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, döntő, ism.
06:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Montpellier, ism.
08:45 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Strasbourg, ism.
10:35 - A nap hőse
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lorient - AS Monaco, ism.
12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Brest, ism.
14:45 - A nap hőse
14:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
15:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - Reggeli Start, ism.
16:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Nagy Betti
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - Lovassport
Fogathajtás, Nemzetközi verseny, ism.
18:10 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 1. mérkőzés, Szolnok - OSC, ism.
19:30 - Vízilabda
férfi Euro Kupa, döntő, 2. mérkőzés, OSC - Szolnok, ism.
20:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:05 - Strandlabdarúgás
elődöntők, ism.
23:05 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse