DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

A Dinamo szétverte a Fradi BL-álmait

A Dinamo Zagreb együttese simán, 4-0-ra felülmúlta Budapesten a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján, így 5-1-es összesítéssel továbbjutott a playoffba. A zöld-fehéreknek így már „csak” az Európa Liga csoportkörének kiharcolására van esélyük.

A Dinamo szétverte a Fradi BL-álmait

Az FTC 1-1-re végzett a horvát fővárosban a Dinamo elleni párharc első felvonásán, így kedvező helyzetből várhatta a Groupama Arénában megrendezésre kerülő második ütközetet.

Jól is kezdtek Szerhij Rebrov legényei, Tokmac Nguen előtt adódott lehetőség, ám az első gólt – néhány kimaradt helyzet után – a vendégek lőtték: Dani Olmo ugratta ki nagyszerűen Arijan Ademit, ő pedig Dibusz Dénes mellett a hálóba bombázott a 16. percben. A szünetig mindkét fél előtt adódott még kisebb-nagyobb sansz a gólszerzésre, ám az eredmény már nem változott, a félidőben 0-1 állt az eredményjelzőn.

Azonban éppen csak, hogy elkezdődött a második játékrész, ez megváltozott: egy létszámhátrányban végigvitt kontra után Bruno Petkovic passzolt közelről a hálóba a 47. minutumban, így a IX. kerületiek továbblépési esélyei minimálisra csökkentek (ekkor a Fradinak már három gól kellett volna a következő fordulóba kerüléshez). Pár perccel később pedig minden remény szertefoszlott: szép gurigázás végén Dani Olmo belsőzött a jobb alsóba.

A zágrábiak nem álltak le, ráadásul a 69. percben emberelőnybe kerültek: Eldar Civic kapta meg második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A 79. minutumban – Dibusz hibája után – a csereként beszálló Amer Gojak is betalált, az utolsó pillanatokban pedig Petkovic zúdította a léc fölé a Marcel Heister vitatható szabálytalansága után megítélt büntetőt.

A vége tehát 0-4 lett, a Ferencvárosnak marad az Európa Liga (a Maccabi Tel-Aviv vagy a Suduva lesz az abszolválandó feladat), míg a Dinamo Zagreb a Maribort kettős győzelemmel búcsúztató Rosenborggal csap majd össze a BL-csoportkörbe jutásért.

Kádár Tamás mozgalmas meccsen lépett pályára a Dinamo Kijevben: az ukránok egy két kiállítással tarkított összecsapáson 3-3-ra végeztek az FC Bruges ellenében (három találat is a hajrában esett), így 4-3-as összesítéssel a belgák mentek tovább. Az FTC korábbi trénere, Thomas Doll által vezetett APOEL kiejtette a Qarabagot, a Celtic elképesztően fordulatos összecsapáson maradt alul a CFR-rel szemben, így megy az EL-playoffba, akárcsak a Porto, amely hiába nyerte meg első mérkőzését 1-0-ra a Krasznodar vendégeként, otthon 3-2-re kikapott, így idegenben lőtt kevesebb gólja miatt nem jutott tovább. A Linz kettős sikerrel, míg a Crvena zvezda büntetőkkel kvalifikálta magát a következő körbe.
 

LABDARÚGÁS, UEFA BAJNOKOK LIGÁJA, 3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Qarabag (azeri) - APOEL (ciprusi) 0-2 (összesítésben 2-3)
Rosenborg (norvég) - Maribor (szlovén) 3-1 (össz.: 6-2)
Dinamo Kijev (ukrán) - FC Bruges (belga) 3-3 (össz.: 3-4)
Ferencváros (magyar) - Dinamo Zagreb (horvát) 0-4 (össz.: 1-5)
Ajax (holland) - PAOK (görög) 3-2 (össz.: 5-4)
LASK Linz (osztrák) - FC Basel (svájci) 3-1 (össz.: 5-2)
Olympiakosz (görög) - Basaksehir (török) 2-0 (össz.: 3-0)
Celtic (skót) - CFR Cluj (román) 3-4 (össz.: 4-5)
FC Porto (portugál) - Krasznodar (orosz) 2-3 (össz.: 3-3, továbbjutott a Krasznodar, idegenben lőtt több góllal.)
FC Köbenhavn (dán) - Crvena zvezda (szerb) 1-2* bu. (1-1, összesítésben 2-2, továbbjutott a Crvena zvezda, tizenegyesekkel.)

 


Megtekintések száma: 632 2019-08-13 22:05:43
Élő közvetítések


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Angers, ism.
10:05 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Amiens, ism.
11:55 - #csakaHonved
Magazinműsor, ism.
ÉLŐ 12:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Genoa
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Leicester
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Parma
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter, ism.
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - AC Milan
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz99ers, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
05:40 - Tenisz
ATP-világbajnokság, Thiem - Djokovics, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - A nap hőse
09:10 - Tenisz
ATP-világbajnokság, Djokovics - Federer, ism.
11:10 - Tenisz
ATP-világbajnokság, döntő, Cicipasz - Thiem, ism.
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Fiorentina
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:15 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz99ers
20:15 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Bordeaux
23:00 - Teqball
Világbajnokság 2019
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Hellas Verona, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Juventus, ism.
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - A nap hőse
11:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Nantes, ism.
ÚJ 14:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin
LIVE 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Reims - St. Étienne
17:00 - Tenisz
ATP-világbajnokság, összefoglaló, ism.
LIVE 17:55 - Teqball
Világbajnokság 2019
20:40 - #csakaHonved
Magazinműsor
ÚJ 21:10 - Labdarúgás
Premier League, Norwich - Sheffield United, felv.
23:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Genoa, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse