DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

Litván ellenfele lesz a Fradinak az Európa Liga-playoffban

A Suduva hazai pályán győzött 2-1-re a Maccabi Tel-Aviv ellen, így 4-2-es összesítéssel bejutott az UEFA Európa Liga rájátszásába, ahol a Ferencváros lesz az ellenfele.

Litván ellenfele lesz a Fradinak az Európa Liga-playoffban

Mint arról mi is beszámoltunk, a Ferencváros hazai pályán kapott ki a Dinamo Zagrebtól, így véget ért a BL-menetelés. A zöld-fehéreknek azonban még összejöhet az EL-főtábla, ám ehhez le kell győzni a Suduvát a kétmeccses párharcban.

A litvánok hatalmas bravúrt hajtottak végre, hiszen múlt héten 2-1-re legyőzték a papíron esélyesebb Maccabi Tel-Avivot, ráadásul Izraelben. A Suduva most is jól kezdte a meccset, és a 12. percben Andro Svrljuga találatával megszerezte a vezetést.

A félidő vége előtt egy másik horvát légiós, Andro Svrljuga növelte kettőre az előnyt (összesítésben pedig háromra), így gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése. A vendégek ugyan a második játékrészben bevették a litvánok kapuját, ám a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A hajrában összejött a Maccabinak a szépítés, de a litvánok így is 4-2-es összesítéssel jutottak be a playoffba. A Ferencváros jövő hét csütörtökön Litvániában kezd, ezt követően pedig a Groupama Arénában látja vendégül a marijampoleieket.

LABDARÚGÁS, UEFA EURÓPA LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
Helsinki JK (finn) - Riga FC (lett) 2-2 (össz: 3-2)
Dinamo Tbiliszi (grúz) - Feyenoord (holland) 1-1 (össz: 1-5)
Szpartak Moszkva (orosz) - FC Thun (svájci) 2-1 (össz: 5-3)
AIK Stockholm (svéd) - Sheriff Tiraspol (moldov 1-1 (össz: 3-2)
Apollon (ciprusi) - Austria Wien (osztrák) 3-1 (össz: 5-2)
BATE Boriszov (fehérorosz) - Sarajevo (bosnyák) 0-0 (össz: 2-1)
Mlada Boleslav (cseh) - FCSB (román) 0-1 (össz: 0-1)
Suduva (litván) - Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2-1 (össz :4-2)
Szoligorszk (fehérorosz) - Torino (olasz) 1-1 (össz: 1-6)
Yehuda (izraeli) - Neftci Baku (azerbajdzsáni) 2-1 (össz: 4-3)
Yeni Malatyaspor (török) - Partizan Belgrád (szerb) 1-0 (össz: 2-3)
Zorja (ukrán) - CSZKA Szófia (bolgár) 1-0 ( össz: 2-1)
Zrinjski (bosnyák) - Malmö (svéd) 1-0 (össz: 1-3)
Hapoel Beer Sheva (izraeli) - Norrköping (svéd) 3-1 (össz: 4-2)
TNS (walesi) - Ludogorec (bolgár) 0-4 (össz: 0-9)
Trabzonspor (török) - Sparta Praha (cseh) 2-1 (össz: 4-3)
AEK Athén (görög) - Craiova (román) 1-1 (össz: 3-1)
Plzen (cseh) - Antwerp (belga) 2-1 *hu. (össz: 2-2,  továbbjutott az Antwerp, idegenben lőtt több góllal.)
Valletta (máltai) - Asztana (kazah) 0-4 (össz: 1-9)
Arisz (görög) - Molde (norvég) 3-1 * hu. (össz: 3-4)
AZ Alkmaar (holland) - Mariupol (ukrán) 4-0 (össz: 4-0)
Frankfurt (német) - Vaduz (liechtensteini) 1-0 (össz: 6-0)
Gent (belga) - AEk Larnaca (ciprusi) 3-0 (össz: 4-1)
PSV Eindhoven (holland) - Haugesund (norvég) 0-0 (össz: 1-0)
Strasbourg (francia) - Lokomotiv Plovdiv (bolgár) 1-0 (össz: 2-0)
Aberdeen (skót) - Rijeka (horvát) 0-2 (össz: 0-4)
Braga (portugál) - Bröndby (svéd) 3-1 (össz: 7-3)
Glasgow Rangers (skót) - Midtjylland (dán) 3-1 (össz: 7-3)
Wolverhampton (angol) - Pjunyik Jereván (örmény) 4-0 (össz: 8-0)
Espanyol (spanyol) - Luzern (svájci) 3-0 (össz: 6-0)

 


Megtekintések száma: 1177 2019-08-15 20:52:39
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága
19:05 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Donna Vekic, ism.
19:20 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Ashleigh Barty, ism.
ÉLŐ 19:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, felv.
21:40 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, FTC Masters - Oázis Masters
22:25 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, Millennium Masters - OSC Masters
23:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
23:50 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton - Sevilla, ism.
09:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
11:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:45 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
15:45 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
ÉLŐ 16:15 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, FTC Masters - Oázis Masters
ÉLŐ 17:10 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, Millennium Masters - OSC Masters
ÉLŐ 17:55 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
DIGI Sport 3
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:05 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - Reggeli Start
válogatás
12:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Internazionale / Napoli - Lazio (körkapcsolás), ism.
14:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
14:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - AS Roma és díjátadó, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
LIVE 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
19:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
21:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse