DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Német labdarúgás

Az első percben gólt kapott, majd hengerelt a Dortmund

A Borussia Dortmund 5-1-es sikerrel kezdte a Bundesliga 2019/20-as idényét. A Freiburg Sallai Roland nélkül győzte le a Mainzot.

Az első percben gólt kapott, majd hengerelt a Dortmund
(fotó: Reuters)

Sokan úgy gondolják, hogy a Borussia Dortmund ebben az idényben megelőzheti a Bayern Münchent. Igaz, a szezont nem úgy kezdték a vesztfáliaiak, ahogy elképzelték, hiszen Niederlechner révén bő fél perc után az Augsburg szerzett vezetést.

Paco Alcácer azonban gyorsan egyenlített, utána pedig már nem volt megállás. Sancho, Reus, újra Alcácer, majd Brandt talált be, így a Borussia 5-1-es sikerrel kezdett.

Sallai Roland végig a kispadon ült a Freiburgban, csapata pedig az eredmény alapján sima győzelmet aratott, de ez nem volt ilyen könnyű: a vezető gólt ugyanis csak a 81. percben szerezte meg Lucas Höler.

Nem sikerült az újoncok visszatérése, a Paderborn Leverkusenben, a Köln Wolfsburgban kapott ki. A Düsseldorf Brémából hozta el a három pontot.

BUNDESLIGA, 1. FORDULÓ
Dortmund - Augsburg 5-1
Freiburg - Mainz 3-0
Werder Bremen - Düsseldorf 1-3
Wolfsburg - Köln 2-1
Leverkusen - Paderborn 3-2
Mönchengladbach - Schalke 0-0

 


Megtekintések száma: 572 2019-08-17 17:20:52
REGGELI START FM

Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
05:55 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Brighton, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:30 - Gokart
Európa-bajnokság, Wackersdorf, Németország, ism.
10:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
10:30 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
12:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Strandfoci
A válogatott - U21 válogatott, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
19:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntők, ism.
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:00 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:30 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő, ism.
22:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
DIGI Sport 3
00:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
13:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
15:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - Reggeli Start
Extra, ism.
17:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
18:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Brighton & Hove Albion - Portsmouth, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, West Bromwich Albion - Harrogate Town, ism.
22:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Burton Albion - Aston Villa, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse