DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Kanadai csillag tűnt fel a horizonton

Megjelent egy új név az amúgy is színes női teniszmezőnyben, Bianca Vanessa Andreescu személyében. A még mindig csak 19 esztendős leányzó az idei US Openen élete első Grand Slam-döntőjére készül, ahol nem lesz esélytelen a jelenkor kétségtelenül legnagyobbika, Serena Williams ellen. De ki is Andreescu? Ennek igyekeztünk utánajárni.

Kanadai csillag tűnt fel a horizonton
(fotó: Reuters)

Ha már amúgy is egy égitest-metaforával kezdtünk, akkor úgy is mondhatjuk, hogy Andreescu üstökösként robbant be a WTA elitjébe. A 2000. június 16-án, Kanadában született teniszező román felmenőkkel rendelkezik, és a nyelvet is folyékonyan beszéli, de kanadai színekben versenyez. Nem túlzás azt állítani, hogy sokáig nem tudtunk róla semmit, ám 2019-ben gyakorlatilag egy csapásra megváltozott minden körülötte.

Kezdődött minden Indian Wellsben, ahol a az akkor még csak tizennyolc esztendős ifjonc az egész torna meglepetését okozva elverekedte magát a fináléig, ahol döntő szettben két vállra fektette a korábbi világelső, háromszoros GS-bajnok Angelique Kerbert. Nem mindennapi dolog, hogy valaki úgy szerzi meg első WTA-serlegét, hogy az rögtön egy prémium trófea, de Bianca esetében ez történt. Hogy aztán egy nem túl sikeres salak- és egy hasonlóan eredménytelen füves szezon után újra elérkezzen az ő ideje.

Merthogy az angol által US Open Seriesnek nevezett észak-amerikai kemény pályás versenydömping finoman szólva sem sikerült rosszul neki. Az első főviadalt, a torontói tornát rögtön behúzta, ráadásul úgy, hogy az egész megmérettetésen élvezte a közönség támogatását, az aranymeccsen pedig Serena Williamset múlta felül (tegyük hozzá, a fiatalabb Williams-nővér sérülés miatt kénytelen volt feladni a találkozót).

Hogy aztán újra összejöjjön számára a Serena elleni randevú, méghozzá a US Open döntőjében. Merthogy a játékstílusát folyamatosan váltogató, statikusnak és kiszámíthatónak semmiképpen sem nevezhető Andreescu megint jobbnak bizonyult mindenkinél saját ágán, így alig 19 évesen bejutott élete első Grand Slam-fináléjába, ahol ismét farkasszemet nézhet a 37 esztendős klasszissal – magyar idő szerint szombaton késő este. 

Persze, nem mondhatjuk, hogy más ne indított volna ilyen fényesen, elég csak a jelenlegi világelsőre, immáron kétszeres GS-győztes Oszaka Naomira gondolni (aki egyébként lesimázta Serenát a tavalyi US Open-döntőben), de a mögöttünk hagyott bő félévet látva nehéz lenne elképzelni, hogy Bianca Vanessára nem vár ígéretes és szép, kupákkal teli jövő a hölgyek hektikus mezőnyében - még akkor sem, ha elveszíti a szombat esti ütközetet. Persze a fiatal lány tudását és motivációját látva nem esnénk le a székről a meglepetéstől, ha - borítva a papírformát - ő diadalmaskodna…
 


Megtekintések száma: 302 2019-09-06 20:56:35
REGGELI START FM


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:35 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
09:00 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, elődöntő, Valencia - Real Madrid, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, elődöntő, Barcelona - Atlético Madrid, ism.
12:45 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Real Madrid - Atlético Madrid, ism.
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - A nap hőse
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzés, Manchester United - Manchester City, ism.
ÉLŐ 17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - BC Kijev
20:05 - A nap hőse
20:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Manchester City - Manchester United
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Aston Villa - Leicester, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Cagliari, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Lazio, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Juventus, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Genoa, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - A nap hőse
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
16:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - AC Milan ism.
18:35 - A nap hőse
18:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
18:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Liverpool
22:45 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - BC Kijev, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Aston Villa - Leicester, ism.
08:50 - Sportlövészet
Világkupa, ism.
11:50 - A nap hőse
12:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Mihalovce, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - A nap hőse
15:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:10 - Reggeli Start, ism.
16:35 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Salzburg, ism.
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
21:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - SuperEnduro-vb
Németország, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse