DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Nadal kétszettes előnyből majdnem elbukta a döntőt, de megvan a 19. Grand Slam-sikere

Rafael Nadal közel ötórás csatában, 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4 arányban győzött Danyiil Medvegyev ellen a US Open döntőjében.

Nadal kétszettes előnyből majdnem elbukta a döntőt, de megvan a 19. Grand Slam-sikere
Fotó: Reuters

Rafael Nadal és Medvegyev is úgy jutott el a fináléig, hogy nem kényszerült döntő szettre. A finálét talán a spanyol várhatta kipihentebben, hiszen csak Marin Cilic ellen veszített játszmát a fináléig vezető úton.

Az első szettben egy oda-vissza brékkel jutottak el 5:5-ig a felek, majd Nadal hozta az adogatását a tizenegyedik játékban. Ezt követően pedig a legjobbkor brékelte ellenfelét a torna második kiemeltje, aminek köszönhetően behúzta az első játszmát. A következő játékban csak egyszer nyert fogadóként a spanyol kiválóság, de ez elég volt arra, hogy kétszettes előnyre tegyen szert, és szinte karnyújtásnyira volt a 19. Grand Slam-sikere.

Medvegyev ezt máshogy gondolta, és a harmadik szett hasonló forgatókönyvet hozott, mint az első, csak ezúttal az orosz sikerével. Az ötödik és a hatodik gémben egyaránt a fogadó tudott érvényesülni, majd 5:5-ös állásnál a világranglista ötödik hozta a szerváját, és brékelte ellenfelét a döntő szituációban.

A negyedik szettben 4:4-ig fej-fej mellett haladtak a játékosok, majd ez után Medvegyev egy lávgémmel hozta nehéz helyzetbe a salakkirályt. Az orosz kiválóan játszott, és 5:4-es előnynél brékelte Nadalt, amivel döntő játszmára mentette a meccset.

A mindent eldöntő etapban a spanyol koncentrált jobban, és két brékjének köszönhetően 5:2-es állásnál a meccsért adogathatott. Medvegyev nem esett össze, és a nyolcadik gémben elvette a spanyol adogatását, majd Nadalnak ugyan volt két meccslabdája fogadóként, de ezekkel nem tudott élni, így 5:4-nél ismét a világranglista másodikjának a kezében volt a sorsa. A torna ötödik kiemeltjének ugyan volt bréklehetősége, ám azt nem tudta kihasználni, így Nadal negyedik alkalommal emelhette magasba a US Open-trófeát, összességében pedig ez volt a 19. Grand Slam-sikere, így már csak eggyel van lemaradva a 20-szoros bajnok Roger Federertől.

 

US OPEN, DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.) - Medvegyev (orosz, 5.) 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4

 


Megtekintések száma: 592 2019-09-09 09:22:52
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:00 - Reggeli Start
válogatás
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
09:20 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
15:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
15:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton - Olympiakosz, ism.
17:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő 2019/2020
ÚJ 19:30 - Labdarúgás
Premier League, szezonvisszatekintő 2019/2020
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:45 - Labdarúgás
Premier League Classic, Manchester United - Newcasle 2002/2003
ÚJ 21:45 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer
22:15 - Labdarúgás
angol Ligakupa, döntő, Aston Villa - Manchester City, ism.
DIGI Sport 2
01:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Leverkusen - Rangers, ism.
09:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton -. Olympiakosz, ism.
12:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
12:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:20 - Reggeli Start
válogatás, ism.
13:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Basel - Frankfurt, ism.
15:10 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Donna Vekic, ism.
15:25 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Ashleigh Barty, ism.
15:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
15:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Palermo
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
08:15 - Strandfoci
Magyar válogatott - U21-es magyar válogatott, ism.
09:15 - Strandfoci
Magyar Szuperkupa, ism.
10:25 - Strandfoci
NB I, döntő, ism.
11:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja, ism.
11:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:55 - Teqball
Világbajnokság 2019, ism.
14:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja, ism.
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:55 - Strandkézilabda
női elődöntő, ism.
15:40 - Strandkézilabda
férfi elődöntő, ism.
16:25 - Reggeli Start
válogatás, ism.
17:25 - Strandkézilabda
női döntő, ism.
18:10 - Strandkézilabda
férfi döntő, ism.
18:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Getafe, ism.
20:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - LASK, ism.
22:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse