DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Plísková mai második meccsét is megnyerve lett elődöntős Csengcsouban - VIDEÓ

A Csengcsouban zajló női tenisztorna pénteki játéknapját Karolína Plísková előbb egy kétszettes, 6:3, 7:5 arányú győzelmet húzott be Polona Hercog ellen, majd a negyeddöntőben a torna hatodik kiemeltjét, Sofia Kenint gyűrte le három szettben.

Plísková mai második meccsét is megnyerve lett elődöntős Csengcsouban - VIDEÓ
(Instagram)

Nincs könnyű napja Csengcsouban a negyeddöntős gárda egy részének, ugyanis ők (magyar idő szerint) hajnalban játszották le nyolcaddöntős meccseiket, miután tegnap kénytelenek voltak elnapolni őket. A hajnali összecsapások során kiesett a Roland Garros-győztes Jelena Ostapenko, a harmadik kiemelt és világranglistán nyolcadik helyet elfoglaló Kiki Bertens, illetve az amerikai Alison Riske és a szlovén Polona Hercog is.

A felsoroltakat legyőző négyes, azaz Aryna Szabalenka, Ajla Tomljanovic, Cseng Szaj-szaj, az első kiemelt és a világranglistán második helyet elfoglaló Karolína Plísková, illetve a délután folyamán Julija Putyincevát legyőző Elina Szvitolina így a pénteki játéknapon duplázik, és a legjobb nyolc között is megmérettetik.

Míg első meccsén Plísková két szettben nyert, a negyeddöntőben már nehezebb dolga volt a pénteken csak egy meccset játszó Kenin ellen. Az első szettben a cseh egyetlen adogatójátékot sem vesztett, és egyszer még brékelte is ellenfelét. Kenin nem tudta ledolgozni a hátrányt, így az első játszmát Plísková húzta be 6:4-gyel.

A második szettben 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek. A hetedik gémben – az első játszmához hasonlóan – Plísková elvette ellenfele adogatójátékát, aki ezúttal viszont rögtön visszabrékelt. 5:4-es állásnál a cseh adogatott, ám Kenin megtáltosodott, elvette Plísková szervagémjét, és egy 6:4-es második szettel kivívta a harmadik szett lehetőségét.

A harmadik játszmában Plísková hozta saját szerváit, és ellenfele első két adogatójátékát is elvette. 4:0-nál Kenin megpróbált felállni, hozta egy szervagémjét, majd megkísérelte brékelni a csehet, de a hosszú játék végén mégsem ő örülhetett. A hetedik gémben végül Plísková első meccslabdáját kihasználva zárta le a harmadik szettet 6:1-re, és juttatta be magát Csengcsou elődöntőjébe.

A PLÍSKOVÁ - KENIN MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA, CSENGCSOU
NYOLCADDÖNTŐK  
Tomljanovic (ausztrál) - Bertens (holland, 3.) 6:4, 7:6
Plísková (cseh, 1.) - Hercog (lengyel) 6:3, 7:5
Cseng (kínai) - Riske (amerikai) 7:5, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 4.) - Ostapenko (lett) 6:1, 6:2
Szvitolina (ukrán) - Putyinceva (kazah) 3:6, 6:1, 7:6
NEGYEDDÖNTŐK  
Plísková (cseh, 1.) - Kenin (amerikai, 6.) 6:4, 4:6, 6:1
Tomljanovic (ausztrál) - Cseng (kínai) 6:1, 7:6, 6:4
Martic (horvát, 7.) - Szabalenka (fehérorosz, 4.) 7:5, 5:7, 6:4
Mladenovic (francia) - Szvitolina (ukrán, 2.) 6:4, 4:6, 6:3

 


Megtekintések száma: 342 2019-09-13 10:27:25
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága
19:05 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Donna Vekic, ism.
19:20 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Ashleigh Barty, ism.
ÉLŐ 19:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, felv.
21:40 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, FTC Masters - Oázis Masters
22:25 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, Millennium Masters - OSC Masters
23:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
23:50 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton - Sevilla, ism.
09:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
11:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:45 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
15:45 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
ÉLŐ 16:15 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, FTC Masters - Oázis Masters
ÉLŐ 17:10 - Vízilabda
Waterpolo Masters Summer Cup, Millennium Masters - OSC Masters
ÉLŐ 17:55 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
DIGI Sport 3
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:05 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - Reggeli Start
válogatás
12:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Internazionale / Napoli - Lazio (körkapcsolás), ism.
14:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
14:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - AS Roma és díjátadó, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
LIVE 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
19:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
21:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse