DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

A címvédő búcsúzott, a második kiemelt már elődöntős Hirosimában - VIDEÓ

A negyeddöntőben ért véget az első kiemelt Hszie Szu-vej számára a hirosimai női tenisztorna, miután két szettben vereséget szenvedett a japán Hibino Naóval szemben. Továbbjutott azonban a torna második kiemeltje, Veronika Kugyermetova, aki Laura Siegemund felett aratott 6:3, 4:6, 6:2 arányú győzelmet.

A címvédő búcsúzott, a második kiemelt már elődöntős Hirosimában - VIDEÓ
(Instagram)

A világranglistán száznegyvenhatodik helyet elfoglaló Hibinónak meglepetésre elég volt két szett ahhoz, hogy legyűrje a ranglista huszonkilencedik fokán álló, címvédő Hsziét. 6:4, 6:2-es győzelmével bejutott az elődöntőbe, ahol a harmadik kiemeltet kiejtő Mihaela Buzarnescuval mérkőzik majd meg.

A Kugyermetova - Siegemund összecsapás első szettjében 3:2-ig fej-fej mellett haladtak a felek, ám a hatodik gémben Kugyermetova brékelte német ellenfelét. Siegemundnak erre e továbbiakban már nem volt válasza, így az orosz 6:3-mal húzta be a játszmát.

A második felvonásban hasonlóképp kiegyenlített volt a játék. A tizedik gémben azonban, a döntő pillanatban a német fogadóként jól érvényesülve kaparintotta meg Kugyermetova szervajátékát, ezzel 6:4-re lezárva a második szettet.

A harmadik játszma két hozott adogatójátékkal indult, majd a harmadikban Kugyermetova brékelte Siegemundot. A német bár hozta ezt követő szerváját, nem tudott egyenlíteni, a hetedik játékban pedig újabb szervagémet vesztett. 5:2-nél az orosz adogatott, és első meccslabdáját kihasználva le is zárta a mérkőzést. Kugyermetova ellenfele az elődöntőben a japán Doj Miszaki lesz.

A KUGYERMETOVA - SIEGEMUND MECCS UTOLSÓ JÁTÉKA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA, HIROSIMA, NEGYEDDÖNTŐK
Hibino (japán) - Hszie (tajvani, 1.) 6:4, 6:3
Doj (japán) - Sorribes Tomo (spanyol, 7.) 7:5, 6:1
Buzarnescu (román) - Van Uytvanck (belga, 3.) 6:4, 7:5
Kugyermetova (orosz, 2.) - Siegemund (német, 8.) 6:3, 4:6, 6:2

Megtekintések száma: 138 2019-09-13 12:54:36
Élő közvetítések


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:50 - Reggeli Start
válogatás
07:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:00 - A nap hőse
08:10 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Pro Recco, ism.
ÚJ 09:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Ludogorec - Ferencváros, felv.
11:35 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:35 - Labdarúgás
Premier League Preview
13:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:10 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Watford
ÉLŐ 15:40 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Bournemouth
18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:20 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 18:45 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - FTC Telekom
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Sampdoria
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Lecce, ism.
DIGI Sport 2
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
ATP-világbajnokság, összefoglaló, ism.
08:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
08:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Montpellier, ism.
10:30 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
11:30 - A nap hőse
11:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Rangers - Young Boys, ism.
ÚJ 13:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Molnár Áron
ÚJ 14:05 - Félelem nélkül
Autósmagazin
14:35 - A nap hőse
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Lecce
17:00 - X-Trial-világbajnokság
Réunion, ism.
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Parma
ÉLŐ 20:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - AS Monaco
ÚJ 22:00 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Norwich, felv.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
07:00 - Szétlövés
Jélgkorong Magazin, ism.
07:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - AZ Alkmaar, ism.
09:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - A nap hőse
09:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Monchengladbach - Basaksehir, ism.
11:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Dinamo Kijev - Lugano, ism.
13:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Getafe - Krasznodar, ism.
15:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
16:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Molnár Áron, ism.
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Marseille
19:35 - A nap hőse
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - Nice
22:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Montpellier, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse