DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Marad a Távol-Keleten a női teniszmezőny, Babosért is szurkolhatunk Koreában

Szöul, Oszaka és Kvangcsu lesznek a helyszínei a következő három tenisztornánknak, amelyet hétfőtől láthatnak egész héten a DIGI Sport csatornáin. A dél-koreai fővárosban Babos Tímeáért is szoríthatunk, aki feljutott a főtáblára.

Marad a Távol-Keleten a női teniszmezőny, Babosért is szurkolhatunk Koreában

Babos Tímea első kiemelt volt a szöuli selejtezőben, és magabiztosan vette mindkét akadályt: a dél-koreai Sin Dzsi Hót két 6:1-es, a román Jaqueline Cristiant pedig két 6:2-es szettben búcsúztatta.

Az elsőszámú magyar női teniszezőre azonban nem vár könnyű feladat, hiszen a korábbi világranglista-ötödik Jelena Ostapenko ellen kell kezdenie. A lett játékos ezúttal nem kiemelt, pedig tavaly első helyen rangsorolva esett ki a második körben…

A két játékos egyébként háromszor találkozott egymással, és ezek közül kettőt a balti teniszező nyert. A párharc győztese a harmadik helyen kiemelt Karolína Muchovával, vagy a belga Alison Van Uytvanckkal találkozik. Nem lesz ott a mezőnyben a torna címvédője, Kiki Bertens ugyanis az oszakai viadalt választotta.

A japán tornát tavaly egyébként Karolína Plísková nyerte, de a legutóbb Csengcsuban diadalmaskodó cseh teniszező nem vállalta most a szereplést. Nagy nevekből azonban nem lesz hiány Japánban, hiszen a tavalyi döntőt elbukó Oszaka Naomi lesz az első kiemelt, és elindul Angelique Kerber és Sloane Stephens is.

Ezen a héten is rendeznek Kínában egy tornát, ezúttal Kvangcsu látja vendégül a női teniszvilág egy részét. A helyi szurkolók 2018-ban örülhettek, hiszen Vang Csi-ang emelhette magasba a trófeát, és a 27 éves játékos most is itt van: második kiemeltként honfitársnőjével, Peng Su-ajjal kezd.

A torna első kiemeltje az ukrán Jelina Szvitolina, aki ráhangolódásképpen azzal a Rebecca Petersonnal csap össze, aki tornagyőzelem után indul el Kvangcsuban. A svéd teniszező Nancsangban verte meglehetően könnyedén Jelena Ribakinát.

Közvetítéseinket négy órakor kezdjük a kettesen Oszakából, ötkor az egyesen bekapcsolódik Szöul is, míg nyolckor a hármason Kvangcsuból láthatnak közvetítést. Tartsanak velünk!


Megtekintések száma: 272 2019-09-15 23:22:40
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:05 - Félelem nélkül
Autrósmagazin, ism.
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
08:40 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
09:10 - Labdarúgás
Premier League, Norwich - West Ham United, ism.
11:00 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Manchester City, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:55 - Kézilabda
Strandkézilabda, női, elődöntő
13:40 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
14:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:20 - Kézilabda
Strandkézilabda, férfi, elődöntők
15:15 - Sportlövő Magazin, ism.
15:45 - Labdarúgás
Ligue 2, A feljutás, ism.
ÉLŐ 16:15 - Kézilabda
Strandkézilabda, női, döntő
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - SPAL
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Hellas Verona
ÉLŐ 21:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - AC Milan
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Sassuolo, ism.
09:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - AS Roma, ism.
11:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Atalanta, ism.
14:10 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
ÉLŐ 15:10 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Crystal Palace
ÉLŐ 17:15 - Kézilabda
Strandkézilabda, férfi, döntő
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:15 - Labdarúgás
Strandfoci, döntő, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Premier League, Bournemouth - Leicester
ÚJ 22:00 - Lovassport
Díjugrató GP, 2. forduló, felv.
DIGI Sport 3
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Kézilabda
Strandkézilabda, ism.
10:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:10 - Amerikai futball
HFL 2018, Nyíregyháza Tigers - Budapest Eagles, ism.
13:10 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Graz, ism.
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - Trencin, ism
18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:25 - Félelem nélkül
Autósport Magazin, ism.
18:55 - Sportlövő Magazin, ism.
LIVE 19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Sampdoria
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
23:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Juhár Tamás, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse