DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Golubic újabb kiemeltet búcsúztatott

Viktorija Golubic három szettben legyőzte Csang Su-ajt, így bejutott a Kvangcsuban zajló WTA-tenisztorna elődöntőjébe, ahol Samantha Stosur vár majd rá.

Golubic újabb kiemeltet búcsúztatott

A GOLUBIC-CSANG MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Golubic az előző körben már elbúcsúztatott egy kiemeltet, Katerina Siniakovát három szettben verte úgy, hogy az utolsóban játékot sem veszített. A negyeddöntőben újabb kiemelttel csapott össze Csang Su-aj személyében.

Az első szettben egyik játékos sem állt túl biztosan az adogatása mögött, Csang négy szerváját is elbukta, ezzel a svájcié lett a játszma. A kínai a másodikban már jobban szervált, csak egyet bukott el az adogatásaiból, ellenben most ő brékelt háromszor.

Jöhetett a harmadik felvonás, ott ismét jöttek a brékek, és ebből Golubic jött ki jobban, hiszen ő négyszer is nyert fogadóként, ellenben csak három szervajátékát rontotta el. Golubic tehát újabb kiemeltet búcsúztatott, és Samantha Stosurral találkozik majd az elődöntőben.

TENISZ, WTA-TORNA, KVANGCSU, NEGYEDDÖNTŐ
Kenin (amerikai, 3.) - Paolini (olasz) 7:5, 6:1
Golubic (svájci) - Csang (kínai, 4.) 6:3, 3:6, 6:4
Stosur (ausztrál) - Sztojanovics (szerb) 6:2, 7:6
Blinkova (orosz) - Bouzková (cseh) 6:3, 6:1

 


Megtekintések száma: 299 2019-09-19 14:26:29
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:20 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - Labdarúgás
Premier League, Bournemouth - Tottenham, ism.
10:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:20 - Labdarúgás
Premier League összefoglaló, ism.
ÚJ 11:50 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
ÚJ 12:20 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 12:55 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÉLŐ 13:25 - Labdarúgás
Premier League, Norwich - West Ham United
15:30 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Sassuolo
ÉLŐ 19:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - AS Roma
ÉLŐ 21:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Atalanta
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
06:40 - Labdarúgás
Premier League összefoglaló, ism.
08:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:20 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
09:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Napoli, ism.
11:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:45 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
ÉLŐ 12:55 - Kézilabda
Strandkézilabda
14:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 14:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin
15:00 - Labdarúgás
Ligue 1 szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
16:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 16:15 - Kézilabda
Strandkézilabda
18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:10 - Tenisz
WTA-világbajnokság, 2017, páros döntő, Babos/Hlavácková - Bertens/Larsson, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Manchester City
23:00 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
23:10 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
23:40 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - Amerikai futball
HFL 2017, Dunaújváros Gorillaz - Budapest Wolves, ism.
12:50 - Amerikai futball
HFL 2017, Budapest Cowbells - Budapest Wolves, ism.
15:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Znojmo, ism.
17:50 - Labdarúgás
Strandfoci, 1. elődöntő, ism.
19:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:20 - Labdarúgás
Strandfoci, 2. elődöntő, ism.
20:35 - Labdarúgás
Strandfoci, bronzmérkőzés, ism.
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - Labdarúgás
Strandfoci, döntő, ism.
23:30 - Labdarúgás
Ligue 2 - A feljutás, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse