DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

Kolozsváron tréfálták meg a Laziót, Kádárék legyűrték a Malmőt

Kisebb meglepetésre a Lazio együttese 2-1-es vereséget szenvedett a CFR Cluj otthonában az UEFA Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Ami a 18:55-kor kezdődött meccsek magyar vonatkozását illeti, Kádár Tamás csapata, a Dinamo Kijev 1-0-ra győzte le a Malmőt, míg a három honfitársunkat is a soraiban tudó Lugano Koppenhágában kapott ki.

Kolozsváron tréfálták meg a Laziót, Kádárék legyűrték a Malmőt
(fotó: Reuters)

A sorozat idei kiírásának első fordulójában az egyik legnagyobb meglepetést a Lazio együttese okozta, azonban a római csapat számára korántsem végződött pozitívan a 18:55-kor kezdődött Cluj elleni összecsapás. Igaz, a világoskék mezesek az első félidőben Bastos révén a vezetést még megszerezték, azonban a románok még a fordulás előtt szépítettek Ciprian Ioan Deac tizenegyesét követően. 

A labdát a második felvonásban is a vendégek birtokolták többet, a győztes gólt mégis a hazaiak szerezték meg a hetvenharmadik percben. Ekkor ugyanis Billel Omrani egy gyors kontratámadás végén előbb a felső lécet találta el, de az elmélázó Lazio-védők és Thomas Strakosha között a kipattanót is ő érte el és bólintotta azt az olasz csapat kapujába. Mivel több gól nem esett, így CFR a játéknap egyik legnagyobb meglepetését okozta.

A CLUJ - LAZIO MECCS GÓLJAI
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Az első meccseknek annak ellenére is volt magyar vonatkozása, hogy a Ferencváros nem ebben az idősávban lépett pályára. A Kádár Tamást végig a soraiban tudó Dinamo Kijev hazai pályán Vitalij Bujalszkij hajrában szerzett találatával győzte le a Malmőt, míg a Kecskés Ákost, Vécsei Bálintot és Holender Filipet is foglalkoztató Lugano 1-0-ra kapott ki Koppenhágában. Előbbi végig a pályán volt, Vécsei is kezdő volt, ő nyolcvankét percet töltött a pályán, míg Holender csereként szállt be a hetvenedik percben.

A DINAMO KIJEV - MALMÖ MECCS EGYETLEN GÓLJA
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


A Basel hazai pályán ütötte ki a Krasznodart, a Dudelange gólzáporos meccsen okozott meglepetést az APOEL otthonában, a Sevilla pedig a Qarabag stadionjában aratott magabiztos sikert.

UEFA EURÓPA LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT  
APOEL (ciprusi) - Dudelange (luxemburgi) 3-4
Qarabag (azeri) - Sevilla (spanyol) 0-3
B-CSOPORT  
Dinamo Kijev (ukrán) - Malmö (svéd) 1-0
Köbenhavn (dán) - Lugano (svájci) 1-0
C-CSOPORT  
Basel (svájci) -  FK Krasznodar (orosz) 5-0
Getafe (spanyol)- Trabzonspor (török) 1-0
D-CSOPORT  
PSV Eindhoven (holland) - Sporting (portugál) 3-2
Linzer ASK (osztrák) - Rosenborg (norvég) 1-0
E-CSOPORT  
CFR Cluj (román) - Lazio (olasz) 2-1
Rennes (francia) - Celtic (skót) 1-1
F-CSOPORT  
Frankfurt (német) - Arsenal (angol) 0-3
Standard Liege (belga) - Guimaraes (portugál) 2-0

Megtekintések száma: 728 2019-09-19 20:51:35
REGGELI START FM

Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Reggeli Start
válogatás
06:45 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
07:15 - Labdarúgás
Ligue 2 - A feljutás, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
09:20 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
11:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
11:40 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Norwich, ism.
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
13:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Juventus, ism.
16:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Lazio, ism.
ÉLŐ 17:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:10 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
ÉLŐ 18:40 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Newcastle
21:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
ÉLŐ 21:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Parma
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Juventus, ism.
09:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Lazio, ism.
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
11:25 - Reggeli Start, ism.
12:20 - Teqball
Világbajnokság 2019, ism.
15:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:20 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
18:00 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
19:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
19:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Napoli
21:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
ÉLŐ 21:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Sampdoria
23:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - SuperEnduro-vb
Riesa, ism.
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
10:00 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
12:40 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - Reggeli Start, ism.
15:25 - Labdarúgás
Strandfoci, bronzmérkőzés, ism.
16:40 - Labdarúgás
Strandfoci, döntő, ism.
18:10 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
18:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 18:55 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Wolverhampton
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Tenisz
WTA, Az én történetem Jelina Szvitolina, ism.
LIVE 21:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Brescia
23:45 - Tenisz
WTA-torna, Szentpétervár, döntő, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse