DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Babos győzelemmel tért vissza Taskentbe

A hetedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a Taskentben zajló WTA-tenisztorna második fordulójába, miután két szettben győzött Kirsten Flipkens ellen. A következő körben a 2007-es győztes Pauline Parmentier vár rá.

Babos győzelemmel tért vissza Taskentbe

A BABOS-FLIPKENS MECCS HAJRÁJA

Babos Tímea 2017-ben döntőt játszott Taskentben, tavaly ellenben kihagyta a viadalt. Most a korábbi világranglista-13. helyezett, most azonban csak 100. pozícióban található Kirsten Flipkens volt az ellenele.

A magyar teniszező korábbi egyetlen meccsüket megnyerte. Taskentben egy brékváltással indult a meccs, ám utána Babos már hozta az adogatásait, és emellett kettőt elvett Flipkenstől is.

A második felvonásban Babos hamar brékelőnybe került, de ezt nem tudta megtartani, 4:3 után Flipkens egyenlíteni tudott. A hetedik kiemelt azonban még egy játékot megnyert fogadóként, és utána rögtön kiszerválta a győzelmet. Babos következő ellenfele a 2007-ben tornagyőztes Pauline Parmentier lesz, aki két sima szettben verte Alekszandra Krunicsot.

Hozta az első meccsét a címvédő Margarita Gaszparjan is, az orosz teniszező Stefanie Vögelét verte nagy csatában, és készülhet Danka Kovinics ellen.

TENISZ, WTA-TORNA, TASKENT, 1. FORDULÓ
Gaszparjan (orosz, 2.) - Vögele (svájci) 6:4, 4:6, 6:4
Kr. Plísková (cseh, 5.) - Paolini (olasz) 6:4, 6:4
Maria (német, 6.) - Govorcova (fehérorosz) 7:6, 6:1
Babos (magyar, 7.) - Flipkens (belga) 6:2, 7:5
Parmentier (francia) - Krunics (szerb) 6:1, 6:2
Bonaventure (belga) - Amanmuradova (üzbég) 6:3, 6:1
Niculescu (román) - Abduraimova (üzbég) 6:1, 7:5

 


Megtekintések száma: 333 2019-09-24 10:06:55

10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:40 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Brest, ism.
10:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Lyon, ism.
ÚJ 12:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÚJ 13:10 - Labdarúgás
Premier League Preview
13:40 - A nap hőse
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 13:55 - X-Trial
Rennes, összefoglaló
ÚJ 14:55 - #csakaHonved
Magazinműsor
15:25 - A nap hőse
15:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 15:40 - Labdarúgás
Pemier League, Bournemouth - Liverpool
ÉLŐ 18:10 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Manchester United
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Juventus
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 23:05 - SuperEnduro
Krakkó, felv.
DIGI Sport 2
06:55 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Brighton, ism.
08:45 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Manchester City, ism.
10:35 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
12:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:10 - A nap hőse
12:20 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Pro Recco, ism.
13:55 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - Hellas Verona
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - PSG
19:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Amiens
ÚJ 22:00 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Burnley, felv.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
00:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - AS Roma, ism.
10:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:30 - A nap hőse
10:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Nitra, ism.
13:10 - Reggeli Start
válogatás
14:10 - Sportlövészet
Világkupa, Putian, ism.
17:15 - Sportlövő Magazin, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Napoli
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Angers
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - #csakaHonved
Magazinműsor, ism.
22:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - PSG, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse