DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

A kétgólos előny kevés volt a Fehérvárnak

A Hydro Fehérvár AV19 4-3-as vereséget szenvedett hazai közönség előtt Graztól az osztrák jégkorongliga 6. fordulójában. A fehérváriak az első harmad után kétgólos előnyt is birtokoltak.

A kétgólos előny kevés volt a Fehérvárnak
Fotó: Facebook

Mind a Hydro Fehérvár AV19, mind a Graz vereséget szenvedett az előző fordulóban, előbbi a Villach otthonában, míg utóbbi a listavezető Salzburg jegén. A mostani találkozót a fejér megyeiek kezdték jobban: az első harmadban Szita egy büntetőt értékesített nagyon higgadtan, majd Campbell legalább ugyanolyan nyugodtsággal használta ki ziccerét egy szép cselt alkalmazva, így 2-0-al ért véget az első 20 perc.

A második felvonás legelején gyorsan faragott hátrányából a vendég együttes, egy kipattanó lövést Johansson kotort a korcsolyájával az üres kapuba. Nem sokkal később jött az egyenlítés is, Oberkofler ügyes mozdulattal tette el a pakkot közvetlen közelről.

A harmadik harmad is szerencsétlenül indult hazai szempontból, megint Oberkofler villant miután Stipsicz csúszott el saját kapuja előtt. Noha nagyjából öt perccel később Sarauer révén az egalizálás még összejött, a győztes gólt végül Squires szerezte meg a Graznak, így egymás után második vereségét szenvedte el az AV19.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA


EBEL, 6. FORDULÓ
Hydro Fehérvár AV19 - Graz 3-4

 


Megtekintések száma: 301 2019-09-29 21:22:40
REGGELI START FM


TV Műsor
DIGI Sport 1
01:15 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, ism.
ÉLŐ 03:00 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, döntő
ÉLŐ 07:00 - Tenisz
WTA-torna, Adelaide, döntő
09:00 - Kosárlabda
Budunkpest 2019, ism.
10:35 - X-Trial-világbajnokság
Rennes, összefoglaló, ism.
11:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:40 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÚJ 13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Juhár Tamás
13:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Sampdoria
ÚJ 17:00 - Sportlövő Magazin
17:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:10 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Chelsea
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Fiorentina
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Torino, ism.
DIGI Sport 2
00:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:45 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
09:20 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
10:20 - Sport 24 Extra
Marco Rossi interjú, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, döntő, ism.
13:00 - Tenisz
WTA-torna, Adelaide, döntő, ism.
15:00 - A nap hőse
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:20 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
16:20 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - FTC-Telekom, ism.
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Torino
20:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Juhár Tamás
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Everton, felv.
22:30 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Klagenfurt, im.
DIGI Sport 3
00:05 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
06:45 - Labdarúgás
Spanyol Szuperkupa, 1. elődöntő, Valencia - Real Madrid, ism.
08:35 - Labdarúgás
Spanyol Szuperkupa, 2. elődöntő, Barcelona - Atlético Madrid, ism.
10:25 - Labdarúgás
Spanyol Szuperkupa, döntő, Real Madrid - Atlético Madrid, ism.
13:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:15 - A nap hőse
13:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Rennes, ism.
15:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Amiens - Reims, ism.
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:15 - A nap hőse
17:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Juhár Tamás
18:00 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, döntő, ism.
20:00 - Tenisz
WTA-torna, Adelaide, döntő, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - Ventspils, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse