DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Spanyol labdarúgás

Ötgólos meccsen tartotta otthon a három pontot a Sevilla

A Sevilla 3-2-es győzelmet aratott a Real Sociedad felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Az andalúzok gyorsan hátrányba kerültek, ám pazar gólokkal sikerült megfordítaniuk a mérkőzést.

Ötgólos meccsen tartotta otthon a három pontot a Sevilla

Pocsékul kezdte a találkozót a Sevilla, hiszen a Real Sociedad már a 4. percben előnybe került: Januzaj nagy labdáját Oyarzabal használta ki. Ezt követően persze mondani sem kell, hogy magasabb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, sokat nem is kellett várni az egyenlítésre. A 18. percben Nolito kapott óriási labdát és kapásból el is helyezte azt a hosszúba. Ez még inkább feltüzelte az andalúzokat, akadt is még néhány veszélyes lehetőség, de 1-1-gyel fordultak a felek.

Épphogy kijöttek a csapatok a második játékrészre, Ocampos megindult a jobbszélről a kapu felé, s remek cselsorozat végén beverte a labdát a hosszúba. Ezt követően is inkább a fehér mezesek irányítottak, mentek előre a következő gól érdekében, mely a 80. minutumban jött össze, amikor Vázquez egy kipattanó labdát passzolt a kapuba. Izgalmak azért maradtak a végére is, hiszen Portu még értékesítette Ödegaard passzát, de így is sikerült otthon tartania a három pontot a Sevillának.

LA LIGA, 7. FORDULÓ
Espanyol - Real Valladolid 0-2
Eibar - Celta Vigo 2-0
Alavés - Mallorca 2-0
Levante - Osasuna 1-1
Sevilla - Real Sociedad 3-2

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 7 4 3 0 12-6 15
2. Granada 7 4 2 1 13-6 14
3. Atletico Madrid 7 4 2 1 7-4 14
4. Barcelona 7 4 1 2 16-10 13
5. Real Sociedad 7 4 1 2 12-7 13
6. Sevilla 7 4 1 2 10-7 13
7. Athletic Bilbao 7 3 3 1 7-3 12
8. Villarreal 7 3 2 2 18-11 11
9. Valencia 7 2 3 2 10-11 9
10. Valladolid 7 2 3 2 7-8 9
11. Eibar 7 2 2 3 9-9 8
12. Levante 7 2 2 3 8-9 8
13. Osasuna 7 1 5 1 5-6 8
14. Alaves 7 2 2 3 4-7 8
15. Betis 7 2 2 3 10-15 8
16. Getafe 7 1 4 2 10-11 7
17. Celta Vigo 7 1 3 3 4-9 6
18. Espanyol 7 1 2 4 4-12 5
19. Mallorca 7 1 1 5 4-12 4
20. Leganes 7 0 2 5 3-10 2

Megtekintések száma: 374 2019-09-29 22:57:31
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:10 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
08:20 - A nap hőse
08:30 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
10:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
11:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Nimes, ism.
13:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
13:15 - A nap hőse
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1-történetek Rennes, ism.
13:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Angers, ism.
15:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
16:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
16:55 - A nap hőse
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:15 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
18:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
18:55 - A nap hőse
ÉLŐ 19:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:20 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, 1. elődöntő, ism.
21:05 - Labdarúgás
Ligue 1-történetek: Marseille, ism.
21:20 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, 2. elődöntő, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő, ism.
DIGI Sport 2
01:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - West Brom, ism.
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
09:00 - A nap hőse
09:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:15 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Everton, ism.
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
12:10 - A nap hőse
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:30 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Leeds, ism.
14:20 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Leicester, ism.
16:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
16:20 - A nap hőse
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
18:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Lille, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
22:45 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Erzeni Shijak - Fino Kaposvár, ism.
DIGI Sport 3
ÚJ 07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
08:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - AS Roma, ism.
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
11:00 - A nap hőse
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Hellas Verona, ism.
13:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Udinese, ism.
14:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
15:05 - A nap hőse
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - Crotone, ism.
18:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Internazionale, ism.
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
22:55 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse