DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

Zsinórban negyedszer maradt nyeretlen a DVTK

A DVTK jégkorongcsapata 4-2-es vereséget szenvedett a Slovan Bratislavától a szlovák Tipsport Liga 10. fordulójában. A borsodiak ugyan az első bekapott gól után még fordítottak is, de azt követően végül a nagy nyomás győzelmet ért a pozsonyiaknak.

Zsinórban negyedszer maradt nyeretlen a DVTK

A DVTK nem túl jó formában fogadta otthonába a Slovan Bratislavát, hiszen a jegesmedvék az előző három bajnokijukon nem tudtak diadalt aratni. A Slovan viszont hat győzelmének köszönhetően a dobogó harmadik helyéről várhatta az összecsapást.

Már az első harmad is elég hajtósra sikerült, a vendégek folyamatosan nyomták a hazaiakat, akiknek így is adódott 1-2 komolyabb lehetősége, de centik híján nem jött össze a vezetés, így 0-0-al indult a második 20 perc.

Akkor erőnlétben kezdte kissé felőrölni ellenfelét a Bratislava, a folyamatos támadásnak meg is lett az eredménye, az 5. percben teljesen elcsúszott a piros-fehérek védekezése, így a visszatett korongot Abdul kényelmesen helyezhette el a hosszúba. Sokat nem kellett várni viszont az egyenlítésre, Beach remekül vette észre a középen érkező Részegh Tamást, aki könnyedén tette be a pakkot a kapuba.

Kicsivel később már a vezetés is összejött, Rodman tette bele az ütőjét Ross lövésébe, a korong pedig a kapus lábai között a hálóba csusszant. Elkezdett hajrázni viszont a pozsonyi együttes, előbb Viedenskyről pattant be a játékszer, majd Sidivy csapott le egy kipattanó lövésre, így 2-3-mal indult a harmadik felvonás.
Ott még egy emberelőnyös szituációt használtak ki a kékek, így végül magabiztos 4-2-es győzelemmel térhettek haza Miskolcról.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA


JÉGKORONG, SZLOVÁK EXTRALIGA, 10. FORDULÓ
DVTK - Slovan Bratislava 2-4
MAC Újbuda - Banska Bistryca 2.5

 


Megtekintések száma: 316 2019-10-06 20:01:50

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - Rennes, ism.
10:50 - Lovassport
Díjugratás, Nemzeti Lovarda, ism.
12:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
ÚJ 13:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Harangozó Anita
ÚJ 14:10 - Félelem nélkül
Autósmagazin
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - Bologna
ÚJ 17:05 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
17:35 - A nap hőse
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Genoa
20:00 - #csakaHonved
Magazinműsor - Best of, ism.
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Atalanta
22:45 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Nimes, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Watford, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - A nap hőse
09:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - West Ham, ism.
11:00 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Arsenal, ism.
12:15 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
12:50 - A nap hőse
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:05 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Burnley, ism.
14:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
16:25 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
17:05 - A nap hőse
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Angers
19:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Harangozó Anita
ÉLŐ 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Strasbourg
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - X-Trial-világbajnokság
Budapest, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - AC Milan, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:00 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Real Madrid - Atlético Madrid, ism.
12:40 - Amerikai futball
Magyarország - Spanyolország, ism.
15:50 - A nap hőse
Spanyol Szuperkupa, döntő, ism.
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Salzburg, ism.
18:35 - #csakaHonved
Magazinműsor - Best of, ism.
19:05 - Félelem nélkül
Autósmagazin
19:35 - A nap hőse
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Nimes
22:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse