DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Djokovics ellen kevesek voltak Isner szervái!

Novak Djokovics 7:5, 6:3 arányban győzött John Isner ellen a sanghaji ATP 1000-es torna nyolcaddöntőjében.

Djokovics ellen kevesek voltak Isner szervái!
fotó: Reuters

A MECCS HAJRÁJA
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Isner ellen sosem könnyű fogadóként játszani, hiszen a 208 centiméter magas amerikai ritkán szervál 200 km/h alatt (már ami az első szervákat illeti). A szerbet aligha ijesztette meg azonban az amerikai óriás, hiszen eddigi 11 találkozójukból (beleértve két Davis Kupa-meccset is) tízet megnyert.

Mindkét játékos remekül adogatott az első szettben, Isner pedig nagy mérföldkőhöz érkezett, hiszen karrierje 1000. ászát ünnepelhette a mostani világelső ellen. Djokovics azonban 6:5-ös állásnál kihasználta az első bréklabdáját, így behúzta az első szettet.

A második játszmában rögtön az első fogadógémét tudta megnyerni az idei Australian Open- és Wimbledon-győztes teniszező. Érdekesség, hogy ebben az etapban is ez volt az egyetlen bréklehetőség, így előnyét megőrizve, Djokovics már a negyeddöntőre készülhet.

 

TENISZ, ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ, 3. FORDULÓ
Fognini (olasz, 10.) - Hacsanov (orosz, 7.) 6:3, 7:5
Medvegyev (orosz, 3.) - Pospisil (kanadai) 7:6, 7:5
Berrettini (olasz, 11.) - Bautista Agut (spanyol, 8.) 7:6, 6:4
Djokovics (szerb, 1.) - Isner (amerikai, 16.) 7:5, 6:3

 


Megtekintések száma: 215 2019-10-10 10:44:34
Élő közvetítések


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Strasbourg, ism.
10:05 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Nimes, ism.
11:55 - A nap hőse
12:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Cagliari
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Sassuolo
17:00 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Lazio
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Juventus
22:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Toulouse, ism.
DIGI Sport 2
00:40 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Atalanta, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Genoa, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - A nap hőse
11:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, első mérkőzés, Manchester United - Manchester City, ism.
12:50 - A nap hőse
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:05 - Labdarúgás
Premier League, Everton - Newcastle, ism.
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Toulouse
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - Bordeaux
19:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:15 - A nap hőse
19:25 - Sportlövő Magazin, ism.
19:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Harangozó Anita
ÚJ 20:25 - Labdarúgás
Ligue 1 Exkluzív Angel Di Maria-interjú
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - PSG
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Udinese, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Mihalovce, ism.
09:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:35 - A nap hőse
09:45 - SuperEnduro-vb
Lengyelország, ism.
11:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:00 - SuperEnduro-vb
Riesa, ism.
LIVE 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Udinese
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - A nap hőse
17:20 - Teqball
Világbajnokság 2019, ism.
19:55 - Lovassport
Díjugratás, Nemzeti Lovarda, ism.
21:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse