DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Remek kezdés után apró megtorpanás, ám végül beindult a Medvegyev-henger

Az orosz Danyiil Medvegyev a vártnál jóval simábban, 6:4, 6:1 arányban győzött Alexander Zverev ellen a sanghaji ATP 1000-es tenisztorna döntőjében.

Remek kezdés után apró megtorpanás, ám végül beindult a Medvegyev-henger
(fotó: Reuters)

A harmadik helyen kiemelt orosz parádés évet produkál, hiszen már a harmadik 1000-es döntőjébe jutott el, emellett a US Openen is döntőzhetett, összességében ez már a kilencedik fináléja idén. Zverev idén először jutott el a végjátékig 1000-es tornán, idei két fináléja közül a genfit nyerte meg. Az egymás elleni mérleg a német mellett szól, ugyanis korábbi négy meccsüket kivétel nélkül ő nyerte meg.

Nemcsak Sanghajban, hanem egész évben remekül teljesítő Medvegyev a döntőt is jól kezdte, hiszen brékelőnybe is kerülve hamar 3:0-ra ellépett. Ám ezután jött egy apróbb megtorpanás, több hiba is csúszott az orosz játékába, amit Zverev kegyetlenül ki is használt, és zsinórban három gémet nyerve visszajött a meccsbe.

Ezután azonban új találkozó kezdődött, Medvegyev új erőre kapott, és magabiztosan húzta be az első felvonást 6:4-re. Zverevnek a második szett elején még voltak felvillanásai, ám rögtön az elején bréklabdát is rontott, ezután pedig már esélye sem volt orosz riválisa ellen: a világranglista negyedik helyén álló orosz kiválóság zsinórban öt játékot nyert, majd pedig 5:1 után remek szervagémmel, a végén pedig stílszerűen egy ásszal lezárta az összecsapást.

A MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ, DÖNTŐ
Medvegyev (orosz, 3.) - A. Zverev (német, 5.) 6:4, 6:1




 


Megtekintések száma: 297 2019-10-13 12:15:14

TV Műsor
DIGI Sport 1
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - A nap hőse
08:20 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Aluinvent DVTK - Olympiakosz, ism.
10:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 10:05 - Labdarúgás
Premier League, Brighton - Aston Villa, felv.
11:55 - A nap hőse
12:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Udinese
ÉLŐ 14:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Internazionale
ÉLŐ 17:10 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Manchester United
19:45 - Sportlövő Magazin, ism.
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Parma
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Cagliari, ism.
DIGI Sport 2
06:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Torino, ism.
08:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Sampdoria, ism.
10:00 - A nap hőse
10:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Fiorentina, ism.
12:10 - Teqball
Világbajnokság 2019, ism.
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Leicester
17:00 - X-Trial-világbajnokság
Rennes, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - AS Roma
20:00 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - PSG, ism.
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Rennes, ism.
23:50 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
DIGI Sport 3
00:10 - Reggeli Start
válogatás
06:45 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - PSG, ism.
08:35 - Tenisz
WTA-torna, Adelaide, elődöntők, ism.
12:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:45 - A nap hőse
12:55 - Tenisz
WTA-torna, Adelaide, döntő, ism.
LIVE 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Cagliari
17:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:10 - A nap hőse
17:20 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, elődöntők, ism.
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:30 - Tenisz
WTA-torna, Hobart, döntő, ism.
23:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Juhár Tamás
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse