DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Kosárlabda

Nem jött össze a bravúr a miskolci kosaras lányoknak

Az Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabdacsapata sima, 94-72-es vereséget szenvedett a Cadi La Seu vendégeként, a FIBA Európa Kupa H csoportjának második fordulójában.

Nem jött össze a bravúr a miskolci kosaras lányoknak

A borsodi lányok a H jelű kvartett első körében egy magyar rangadóval kezdtek, és nagyon magabiztosan, 75-47-re felülmúlták a PEAC-Pécs együttesét. Most azonban nehezebb feladat várt Cziczás László tanítványaira, hiszen a francia Landes ellen – jóval szorosabb csatában – 65-60-as zakót összeszedő Cadi La Seu legyőzése volt a megoldandó feladat.

Ehhez a feladathoz jól is láttak hozzá a piros-fehér alakulat játékosai, akik az első negyedben kontroll alatt tartották az összecsapást, és 28-24-es fórra tettek szert. A folytatásban azonban elkezdtek éledezni a hispánok, és szépen lassan átvették az irányítást, majd egy 8-0-s szériának köszönhetően 48-21-es előnyt szorgoskodtak össze a nagyszünetre.

A harmadik etapban pedig még ennél is jobban elkapta a fonalat a Sedis Bàsquet, amelynek szinte minden összejött, míg a DVTK szemmel láthatóan elfáradt. Ennek eredményeképp a záró játékrészre tizenkétpontos hazai vezetéssel mentek a csapatok, és sajnos a mieinknek ott sem sikerült közelebb zárkózniuk. Sőt, a hajrában az ibériaiak teljesen felőrölték a Miskolcot, és végül megérdemelt, 94-72-es sikert arattak.

A kvartett másik magyar résztvevője, a PEAC-Pécs 75-62-re kikapott saját közönsége előtt a Landes-tól.

A CADI LA SEU - DVTK MECCS HAJRÁJA

 

KOSÁRLABDA, NŐI FIBA EURÓPA KUPA, H CSOPORT, 2. FORDULÓ
PEAC-Pécs - Landes 62-75
Cadi La Seu - Aluinvent DVTK Miskolc 94-72

 


Megtekintések száma: 149 2019-10-23 21:58:46
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
09:00 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Brighton, ism.
10:50 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Crystal Palace, ism.
12:40 - A nap hőse
12:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:10 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - West Ham, ism.
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Manchester City, ism.
ÉLŐ 17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÉLŐ 18:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
22:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sampdoria - Atalanta, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lyon, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Tenisz
ATP-világbajnokság, ism.
14:30 - A nap hőse
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 15:00 - Tenisz
ATP-világbajnokság
17:00 - Röplabda
női Challenge Kupa, 1. MCM-Diamant Kaposvár - Türk Hava Yollari, ism.
20:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Párizs, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 21:00 - Tenisz
ATP-világbajnokság
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:15 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
ATP-világbajnokság, ism.
11:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - AS Roma, ism.
12:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Lecce, ism.
14:40 - Reggeli Start, ism.
16:05 - A nap hőse
16:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - AC Milan, ism.
18:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Hellas Verona, ism.
20:15 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, PVSK-Veolia - Leiden, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:25 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Marseille, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse