DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

A címvédő máris búcsúzott Párizstól

A második forduló jelentette a végállomást Karen Hacsanov számára a Párizsban zajló ATP 1000-es tenisztornán, miután három játszmában vereséget szenvedett Jan-Lennard Strufftól.

A címvédő máris búcsúzott Párizstól

 A STRUFF-HACSANOV MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Hacsanov tavaly éppen Párizsban nyerte meg az első - és mindmáig egyetlen - ATP 1000-es tornáját, és a legutóbbi két viadalon, Moszkvában és Bécsben is a negyeddöntőben búcsúzott.

Most viszont még addig sem jutott el, ugyanis a második fordulóban bekapcsolódó címvédő kikapott Jan-Lennard Strufftól. Az első játszmában mindketten biztosan hozták az adogatásaikat, a tie-breakben azonban a német kétszer is fogadóként nyert pontot, ez pedig elég volt a szett megnyeréséhez. A másodikban azonban Hacsanov hamar brékelőnybe került, így kiharcolta a döntő játszmát.

A záró felvonásban 2:1 után mindketten brékelni tudtak, ám a végén Hacsanov nem tudta kiszerválni a meccsben maradást, így a címvédő elbúcsúzott a párizsi ATP 1000-es tornától.

Nem jött össze a szerb házirangadó, Dusan Lajovics ugyanis kikapott Corentin Moutet-tól, így a francia teniszező lesz Novak Djokovics első ellenfele.

Habár Ugu Humbert nagyszerűen kezdett és meg is nyerte 6:4-re az első szettet a Grigor Dimitrov elleni meccsen, a bolgár kiválóság azonban a második felvonás elején magasabbra kapcsolt és remek tenisszel 6:1, 6:2-re megnyerte a második és a harmadik felvonást, így magabiztosan jutott a második fordulóba.

A DIMITROV - HUMBERT MECCS UTOLSÓ JÁTÉKA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 
TENISZ, ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS
2. FORDULÓ  
Struff (német) - Hacsanov (orosz, 8.) 7:6, 3:6, 7:5
Albot (moldovai) - Seppi (olasz) 7:6, 7:6
1. FORDULÓ  
Moutet (francia) - Lajovics (szerb) 6:4, 1:6, 6:3
De Minaur (ausztrál) - Györe (szerbiai) 6:1, 6:4
Fritz (amerikai) - Tiafoe (amerikai) 7:6, 3:6, 6:4
Simon (francia) - Shapovalov (kanadai) 2:2 után Shapovalov feladta
Edmund (brit) - Berankis (litván) 6:4, 6:3
Dimitrov (bolgár) - Humbert (francia) 4:6, 6:1, 6:2

 


Megtekintések száma: 203 2019-10-29 15:24:13
REGGELI START FM


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:35 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
09:00 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, elődöntő, Valencia - Real Madrid, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, elődöntő, Barcelona - Atlético Madrid, ism.
12:45 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Real Madrid - Atlético Madrid, ism.
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - A nap hőse
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzés, Manchester United - Manchester City, ism.
ÉLŐ 17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - BC Kijev
20:05 - A nap hőse
20:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Manchester City - Manchester United
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Aston Villa - Leicester, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Cagliari, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Lazio, ism.
10:40 - A nap hőse
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - Reggeli Start, ism.
12:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Juventus, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Genoa, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - A nap hőse
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
16:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - AC Milan ism.
18:35 - A nap hőse
18:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
18:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, West Ham - Liverpool
22:45 - Kosárlabda
férfi Európa Kupa, Egis Körmend - BC Kijev, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, elődöntő, visszavágó, Aston Villa - Leicester, ism.
08:50 - Sportlövészet
Világkupa, ism.
11:50 - A nap hőse
12:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Mihalovce, ism.
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - A nap hőse
15:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:10 - Reggeli Start, ism.
16:35 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Salzburg, ism.
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
21:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - SuperEnduro-vb
Németország, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse