DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Babosék győzelemmel zárták a csoportkört

A Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó száz százalékos mérleggel zárta a WTA-világbajnokság páros mezőnyének Vörös csoportját, miután szuper tie-breakben két vállra fektette az Elise Mertens, Arina Szabalenka kettőst a harmadik fordulóban.

Babosék győzelemmel zárták a csoportkört

A magyar, francia duó számára különösebb téttel nem bírt a kvartett záró összecsapása, hiszen Timiék már a második körben biztosították helyüket az elődöntőben. Csupán az volt a kérdés, hogy a harmadik helyen kiemelt páros megtartja-e az első helyet a továbbjutásért még harcban álló Mertens, Szabalenka kettőssel szemben.

Az első etapban két gyors oda-visszabréket követően lassan, de biztosan haladtunk a rövidítés felé, amikor is honfitársunk és gall partnere 5:4-es hátrányban elveszítette adogatását, így elbukta a játszmát. A folytatásban azonban jobban koncentráltak Mladenovicék, kétszer is gémet nyertek fogadóként, és – mivel az első kiemelt duó oldaláról nem jött válasz – ezzel kiharcolták a szuper tie-breaket.

Ott pedig Babosék gyakorlatilag hengereltek. Igaz, hogy Mertensék is brékelni tudtak kétszer, de a címvédő páros négyszer csapott le, így teljesen megérdemelten húzta be a találkozót, és magabiztosan készülhet az elődöntőre, ahol Samantha Stosur és Csang Suaj vár a lányokra. Babosék mellett a továbbjutott a Grönefeld, Schuurs páros is.

A MECCSET ELDÖNTŐ SZUPER TIE-BREAK

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA FINALS, PÁROS, VÖRÖS CSOPORT, 3. FORDULÓ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 3.) - Mertens, Szabalenka (belga, fehérorosz, 1.) 4:6, 6:2, 10-5
Grönefeld, Schuurs (német, holland, 8.) - Csan, Csan (tajvaniak, 5.) 6:2, 6:4

 


Megtekintések száma: 417 2019-11-01 10:59:38
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága
19:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
19:30 - S.E.F.T.
19:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:55 - Labdarúgás
Premier League szezonvisszatekintő, 2019/2020
ÚJ 20:55 - Labdarúgás
Premier League Classic Leeds-Charlton, 2003/2004
21:55 - Labdarúgás
Premier League 1-11 - Paul Robinson, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, ism.
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Labdarúgás
Premier League 100 - Emile Heskey, ism.
11:45 - Reggeli Start, ism.
12:40 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
DIGI Sport 3
06:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
08:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, ism.
10:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
12:55 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Budapest - FTC Telekom, ism.
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
15:20 - Reggeli Start
válogatás
16:15 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic PSG - Toulouse, 2017/2018, ism.
18:05 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic Monaco - PSG, 2016/2017, ism.
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
22:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:30 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse