DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

Az Udinese megköszönte Tudor munkáját

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Udinese hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette a gárda vezetőedzőjét, Igor Tudort.

Az Udinese megköszönte Tudor munkáját
(fotó: La Gazzetta dello Sport)

A friuli csapat tíz meccsen mindössze háromszor tudott nyerni a Serie A idei kiírásában, és ez mindössze tíz pontra volt elég (egy döntetlent is összekapart a gárda). Az utolsó csepp a pohárban azonban minden bizonnyal az utolsó két forduló volt a vezetőségnél: az Udinese előbb 7-1-es pofonba szaladt bele az Atalanta vendégeként, majd 4-0-ra kapott ki odahaza az AS Romától, úgy, hogy a mérkőzés nagy részében emberelőnyben futballozott.

Arról egyelőre nem született hivatalos döntés, hogy ki lesz Tudor utódja a kispadon, de a La Gazzetta dello Sport információi szerint az alakulatot korábban már kétszer irányító Francesco Guidolin, Davide Ballardini és Pasquale Marino hármasából kerülhet ki a befutó.

Az udineieket addig is – ideiglenesen – a másodedző, Luca Gotti vezényli majd, így vasárnap, a Genoa elleni csatában is ő dirigálhat majd a pálya széléről.


Megtekintések száma: 400 2019-11-01 13:34:26
REGGELI START FM


10 éves a DIGI Sport!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:35 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
09:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - Brighton, ism.
10:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Watford, ism.
12:40 - A nap hőse
12:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
13:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:10 - Labdarúgás
Premier League, Chelsea - Aston Villa, ism.
15:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
15:30 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 16:35 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
ÚJ 17:05 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 17:45 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:30 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 20:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - AS Roma
22:55 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Nitra, ism.
DIGI Sport 2
00:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Nimes, ism.
09:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Angers - Marseille, ism.
11:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:40 - A nap hőse
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
12:00 - Reggeli Start, ism.
13:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Toulouse - AS Monaco, ism.
15:15 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Nantes, ism.
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:15 - A nap hőse
17:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
17:35 - Kosárlabda
női Euro Kupa, Landes - Aluinvent DVTK, ism.
19:15 - Tenisz
ATP-világbajnokság, összefoglaló, ism.
20:15 - A nap hőse
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - Lyon
22:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:05 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - SPAL, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - A nap hőse
10:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
11:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sassuolo, ism.
12:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - AC Milan, ism.
14:45 - A nap hőse
14:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Singer Eszter
15:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:15 - Reggeli Start, ism.
16:40 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Pro Recco, ism.
18:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
LIVE 18:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Brest
21:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Labdarúgás
Premier League, Southampton - Norwich, ism.
23:05 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse