DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Babosék veretlenül lettek újra világbajnokok!

Babos Tímea és Kristina Mladenovic a vártnál jóval simábban, 6:1, 6:3 arányban győzött a Hszie Szu-vej, Barbora Strycová duó ellen a sencseni WTA-világbajnokság döntőjében. Babos sorozatban harmadszor, míg francia partnere zsinórban másodszor lett világbajnok párosban.

Babosék veretlenül lettek újra világbajnokok!
(fotó: Reuters)

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Babosék magabiztosan, három sikerrel végeztek a Vörös csoport élén, így az elődöntőben a 2/1-es mutatóval a Lila kvartett második helyén végző Samantha Stosur, Csang Su-aj duóval találkoztak az elődöntőben. A magyar, francia kettős alaposan megizzadt a sikerért, ugyanis hatalmas csatában, szuper tie-breakben harcolta ki elsőként a fináléba kerülést. A másik ágon a Hszie Szu-vej, Barbora Strycová páros két könnyű játszmában győzött Demi Schuurs és Anna-Lena Grönefeld ellen.

A címvédő kettős remekül kezdte a finálét: rögtön az első játékot követően elvette ellenfele adogatását, majd a következő három gémet is behúzta (4:0). Ezt követően ugyan a meccs során először hozta saját adogatását a tajvani, cseh duó, ám az első szettben ez lehetett a legnagyobb örömük Strycováéknak, ugyanis Babosék előbb ismét hibátlanul szerváltak, majd egy újabb brékkel lezárták a meglepően egyoldalú első felvonást (6:1).

A második játszma egy gyors brékváltással kezdődött, majd mindkét páros hozta saját adogatását. Ezután azonban ismét rákapcsoltak Timiék, és zsinórban három játékot nyerve 5:2-re elléptek. A következő szervagémet ugyan hozta Hszie és Strycová, ám a végén Babosék hibátlanul adogatva semmire nyerték a játékot, és teljesen megérdemelten nyerték meg a finálét, és védték meg címüket.

A DÍJÁTADÓ

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SENCSEN, PÁROS, DÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 3.) - Hszie, Strycová (tajvani, cseh, 2.) 6:1, 6:3




 


Megtekintések száma: 772 2019-11-03 10:51:15
REGGELI START FM

Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
05:55 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic Rennes - Nantes 2015/2016, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
09:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - Udinese, ism.
11:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - Internazionale, ism.
ÉLŐ 13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, a negyeddöntők sorsolása
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Lazio, ism.
15:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Napoli, ism.
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:25 - X-Trial-világbajnokság
Budapest, ism.
ÉLŐ 18:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
ÉLŐ 19:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÚJ 20:30 - Labdarúgás
Premier League összefoglaló
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Manchester United, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Premier League, Bournemouth - Tottenham, ism.
09:25 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Manchester United, ism.
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
12:00 - Reggeli Start, ism.
12:55 - Labdarúgás
Premier League, Watford - Norwich, ism.
14:45 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Wolverhampton, ism.
16:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:45 - Labdarúgás
Premier League, Manchester City - Newcastle, ism.
18:35 - Jégkorong
szlovák Extraliga, DVTK Jegesmedvék - Slovan Bratislava, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:20 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
23:10 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, Atlético Madrid - Real Madrid, ism.
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
09:50 - X-Trial-világbajnokság
Budapest, ism.
10:50 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
13:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Blázsik Zsófia, ism.
14:15 - Reggeli Start, ism.
15:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:20 - Tenisz
WTA-világbajnokság, 2017, páros döntő, Babos/Hlavácková - Bertens/Larsson, ism.
17:50 - Tenisz
WTA-világbajnokság, 2018, páros döntő, Babos/Mladenovic - Krejciková/Siniaková, ism.
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:05 - Amerikai Futball
Magyarország - Spanyolország, ism.
23:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - FTC Telekom, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse