DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Cicipasz pályafutása során először verte meg Medvegyevet

Stefanosz Cicipasz egy magas színvonalú meccsen, két szettben felülmúlta Danyiil Medvegyevet a londoni ATP-világbajnokság Andre Agassi-csoportjának első fordulójában.

Cicipasz pályafutása során először verte meg Medvegyevet
(fotó: Reuters)

Cicipasz és Medvegyev a Nitto ATP Finals-versenyt megelőzően már ötször találkozott egymással, és a felek rendre remek csatákat vívtak. Az öt ütközetben pedig csak egy volt a közös: mindegyiket az orosz játékos húzta be.

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthattunk, mindkét fél magabiztosan hozta saját adogatásait (mindössze egy bréklehetőség akadt, de Cicipasz nem tudta kihasználni), így nem volt meglepő, hogy eljutottunk 6:6-ig, így a rövidítésig. Ott aztán a görög gyorsan minibrék-előnybe került, melyet Medvegyev eltüntetett, majd ugyanez még egyszer lezajlott, mígnem Cicipasz harmadszor is lecsapott, majd egy jó adogatójátékkal behúzta az első etapot.

A második felvonásban gyakorlatilag ugyanannak lehettünk szemtanúi, mint az elsőben. Igazi brékesélye megint csak a hellén teniszezőnek volt, aki végül 4:4.-nél gémet tudott nyerni fogadóként, így a találkozóért szerválhatott. És, bár az idei US Open-finalista megnehezítette a dolgát, Cicipasz nem remegett meg, és első meccslabdáját kihasználva két vállra fektette papíron előzetesen esélyesebbnek titulált riválisát.

AZ ÖSSZECSAPÁS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, NITTO ATP FINALS, ANDRE AGASSI CSOPORT, 1. FORDULÓ
Cicipasz (görög, 6.) - Medvegyev (orosz, 4.) 7:6, 6:4

 


Megtekintések száma: 475 2019-11-11 17:45:41
REGGELI START FM

Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
05:55 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Brighton, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:30 - Gokart
Európa-bajnokság, Wackersdorf, Németország, ism.
10:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
10:30 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
12:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Strandfoci
A válogatott - U21 válogatott, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
19:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
05:45 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntők, ism.
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:00 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:30 - Lovassport
Díjugrató GP, 1. forduló, Kiskunhalas, ism.
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő, ism.
22:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
DIGI Sport 3
00:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
13:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
15:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - Reggeli Start
Extra, ism.
17:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
18:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Brighton & Hove Albion - Portsmouth, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, West Bromwich Albion - Harrogate Town, ism.
22:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Burton Albion - Aston Villa, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse