DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Zverev nem védi meg címét, Thiem a másik finalista

Dominic Thiem 7:5, 6:3-ra legyőzte Alexander Zverevet a londoni ATP FInals második elődöntőjében. Ennek köszönhetően biztosan új világbajnokot avatnak a vasárnapi döntő után, melyet 18:40-től láthatnak a DIGI Sport 1-en!

Zverev nem védi meg címét, Thiem a másik finalista
Fotó: Reuters

Thiem bombakezdéssel vágott neki a nem hivatalos világbajnokságnak, hiszen Roger Federert két, míg Novak Djokovicsot három szettben győzte le, így a Berrettini elleni utolsó meccsen már biztos elődöntősként léphetett pályára – ott két játszmában az olasz nyert. Zverev címvédőként érkezett az idei tornára, s ő is nagy skalpot gyűjtött az elején, hiszen Rafael Nadalt teniszezte le 6:2, 6:4. Noha Cicipasztól kikapott a második fordulóban, végül Medvegyev testén át kiharcolta az elődöntőt.

A német valamivel stabilabban kezdett a szombat esti találkozón, két játékban is bréklabdához jutott, melyek aranyat érhettek volna, de egyikkel sem tudott élni. Kifejezetten egyik teniszező sem nyújtott extra teljesítményt, a betonbiztos adogatásokról szólt a mérkőzés. 6:5-ös előnynél aztán Thiem is esélyt kapott a brékre, viszont ő ki is használta a második ziccert, így 7:5-tel ö húzta be az első felvonást.

A második játszma is hasonlóan zajlott, lávgémek vagy maximum 15-re megnyert szervajátkok sorjáztak egymás után. Végül ezt a szettet is a több vagy épp kevesebb ki nem kényszerített hiba döntötte el, melyben ezúttal Thiem bizonyult jobbnak. A játszma közepén gémet nyert fogadóként, majd hatástalanította a Zverev bréklabdáit, s 5:3-nál stabilan kiszerválta a meccset. A világranglista ötödik a másik finalista Cicipaszhoz hasonlóan élete első vb-döntőjére készülhet.

A MECCS HAJRÁJA

ATP-VB, ELŐDÖNTŐ
Thiem (osztrák, 5.) - Zverev (német, 7.) 7:5, 6:3

 


Megtekintések száma: 622 2019-11-16 23:36:57
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
02:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak, ism.
09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:00 - Sporlövő Magazin, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:30 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 19:25 - Labdarúgás
A Premier League világa
19:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Bournemouth
22:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal, ism.
DIGI Sport 2
06:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
07:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal, ism.
ÚJ 09:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley, ism.
11:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton, ism.
13:40 - Labdarúgás
Premier League Netbusters, ism.
14:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:30 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Brighton, ism.
16:20 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
18:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Lincoln City - Liverpool
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak, ism.
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:15 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
14:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
16:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
18:40 - A nap hőse
Gála, ism.
19:25 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse