DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
További egyéni sportok

Teqball-láz Budapesten!

Péntektől vasárnapig kerül megrendezésre a harmadik teqball-világbajnokság. A helyszín ezúttal Budapest lesz, a vasárnapi programot pedig a DIGI Sporton is nyomon tudják követni. Jó szórakozást!

Teqball-láz Budapesten!
fotó: Instagram

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a teqball-vb. Az első világversenynek is Budapest adott otthon 2017-ben, így joggal mondhatjuk, hogy hazatért a feltörekvő sportág. Ez a kijelentés abból a szempontból is megállja a helyét, hogy a domborúan meghajlított síkú, középen plexiüvegből készült „hálóval” elválasztott asztalt magyarok fejlesztették. A sportág egyre népszerűbb lesz, ez kiderül abból is, hogy az idei kontinenstorna sztárvendége a Barcelona és a Milan korábbi aranylabdás klasszisa, Ronaldinho Gaúcho lesz.

A sportág növekedését az is jól mutatja, hogy 2017-ben még „csak” a vb-trófeáért ment a csata. Most azonban már nem kevés pénzért is harcol 57 ország 158 sportolója, hiszen az összdíjazás 150.000 dollár lesz (kb. 45 millió forint).

A sorsolást megtartották csütörtökön, pénteken pedig a három kategória (egyéni, páros, vegyespáros) csoportmeccseit bonyolítják le. Szombaton az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a háromnapos viadal. A hétvége első napján kerül megrendezésre az egyéni döntő is. Egyesben (és egyébként párosban is) szurkolhatunk Blázsovics Ádámnak, aki 2017-ben elsőként lett világbajnok. Egy évvel később a 25 éves magyar játékosnak párosban is majdnem összejött az aranyérem Bányik Csaba oldalán, ám egy roppant izgalmas döntő után a második hellyel kellett beérniük tavaly Franciaországban. 2018-ban Sipos Árpád is közel állt egyéniben a vb-címhez, ám a fináléban kikapott a román színekben versenyző Szécsi Barnától.

Vasárnap sincs pihenő, ugyanis a vegyes és a sima páros bronzmeccseit és döntőit a hét utolsó napján bonyolítják le. A roppant izgalmas csatákat pedig a DIGI Sport 3-on is végig követhetik. A helyosztó mérkőzéseken kívül pedig láthatják Ronaldinhót is az asztalnál, egy All Star meccs keretein belül. Érdemes lesz kilátogatni a rendezvényre, vagy otthon a DIGI Sporton végig követni az eseményeket.


Megtekintések száma: 755 2019-12-06 14:05:07
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága
19:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
19:30 - S.E.F.T.
19:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:55 - Labdarúgás
Premier League szezonvisszatekintő, 2019/2020
ÚJ 20:55 - Labdarúgás
Premier League Classic Leeds-Charlton, 2003/2004
21:55 - Labdarúgás
Premier League 1-11 - Paul Robinson, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, ism.
DIGI Sport 2
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Labdarúgás
Premier League 100 - Emile Heskey, ism.
11:45 - Reggeli Start, ism.
12:40 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
16:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
DIGI Sport 3
06:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel, ism.
08:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - Köbenhavn, ism.
10:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
12:55 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Budapest - FTC Telekom, ism.
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
15:20 - Reggeli Start
válogatás
16:15 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic PSG - Toulouse, 2017/2018, ism.
18:05 - Labdarúgás
Ligue 1 Classic Monaco - PSG, 2016/2017, ism.
20:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
22:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:30 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse