DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Vereséggel tért vissza Sarapova; Kvitová és Bertens is továbbment Brisbane-ben

A több, mint négy hónapos kihagyás után visszatérő Marija Sarapova három szettben kikapott Jennifer Bradytől a brisbane-i kemény pályás WTA-torna első fordulójában. Petra Kvitová és Kiki Bertens azonban sikerrel vette az első akadályt: előbbi Anasztaszija Pavljucsenkovát, utóbbi pedig Dajana Jasztremszkát győzte le szintén három játszmában.

Vereséggel tért vissza Sarapova; Kvitová és Bertens is továbbment Brisbane-ben

A BRADY - SARAPOVA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Az ötszörös Grand Slam-győztes nem sok versenyen indult el 2019-ben: februártól júniusig vállsérülés hátráltatta, amely nem jött teljesen rendbe, így augusztustól megint pihenni kényszerült. December utolsó napján azonban jött a hivatalos megerősítés a brisbane-i torna szervezőitől, hogy Sarapova szabadkártyát kap, így ő is harcba szállhat a végső diadalért a január 6-án kezdődő tornán.

A viadalt 2015-ben megnyerő orosz kiválóság jól is kezdte első fordulós meccsét, hiszen rögtön a második gémben brékelte Bradyt. Ezt követően hibátlanul adogatott a korábbi világelső, majd 5:3-nál ugyan három bréklabdát is hárítania kellett, végül csak sikerült behúznia az első szettet.

A folytatásra alaposan megrázta magát Brady: kétszer is elvette ellenfele adogatását, emellett hibátlanul szervált (két adogatójátékot is semmire nyert), így simán hozta 6:1-re a második szettet. A döntő játszma rendkívül izgalmasan alakult, rontott szervagém nélkül, fej-fej mellett haladva jutottak el a felek 6:6-ig. A rövidítést végül Brady nyerte meg (7-3), így ő lesz a világelső Ashleigh Barty ellenfele a második körben.

A KVITOVÁ - PAVLJUCSENKOVA MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Petra Kvitová és Kiki Bertens azonban sikerrel vette az első akadályt: az ötödik helyen kiemelt cseh kiválóság Anasztaszija Pavljucsenkovát, a hatodikként rangsorolt holland hölgy pedig Dajana Jasztremszkát győzte le szintén három játszmában. A korábbi világelső, harmadik kiemelt Oszaka Naomi a görög Maria Szakkarit verte 6:2, 6:7, 6:3 arányban.

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, BRISBANE, 1. FORDULÓ
Oszaka (japán, 3.) - Szakkari (görög) 6:2, 6:7, 6:3
Kvitová (cseh, 5.) - Pavljucsenkova (orosz) 2:6, 6:1, 6:0
Bertens (holland, 6.) - Jasztremszka (ukrán) 6:4, 1:6, 6:3
Keys (amerikai, 8.) - Bouzková (cseh) 6:3, 6:2
Brady (amerikai) - Sarapova (orosz) 3:6, 6:1, 7:6
Szamszonova (orosz) - Stephens (amerikai) 6:4, 2:6, 6:3
Putyinceva (kazah) - Vekic (horvát) 6:3, 3:6, 7:5
Kontaveit (észt) - Hszieh (tajvani) 6:4, 6:1



 


Megtekintések száma: 384 2020-01-07 14:29:19
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
08:35 - A nap hőse
Gála, ism.
09:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
ÉLŐ 15:55 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak
18:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal
ÚJ 22:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United, ism.
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
LIVE 16:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse