DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Korábbi Grand Slam-győztest búcsúztatva jutott a legjobb nyolc közé Keys

Madison Keys 7:5, 6:3-ra legyőzte Samantha Stosurt, a Brisbane-ben zajló WTA-torna második fordulójában.

Korábbi Grand Slam-győztest búcsúztatva jutott a legjobb nyolc közé Keys
Fotó: Twitter

A MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



A mérkőzést az ausztrál teniszező kezdte jobban, ugyanis rögtön az első gémben semmire vette el ellenfele adogatását. Keyst ez nem zavarta meg, és egy brékkel 3:3-ra alakította az állást. 5:5-ig nem hibáztak a felek, majd az amerikai hozta az adogatását, így a korábbi US Open-győztes a szettben maradásért szerválhatott. A torna nyolcadik kiemeltje azonban a legjobbkor brékelt, és behúzta az első játszmát.

A második etapot ezúttal Keys kezdte magabiztosabban, és rögtön az első adandó alkalommal semmire brékelte az ausztrált, amivel 3:0-s előnyre tett szert. Ezt a hátrányt pedig Stosur már nem tudta ledolgozni, így az amerikai 6:3-ra megnyerte a második felvonást, és már a negyeddöntőre készülhet.

 

WTA-TORNA, BRISBANE, 2. FORDULÓ
Riske (amerikai) - Stycová (cseh) 6:3, 6:4
Collins (amerikai) - Putyinceva (kazah) 6:1, 6:0
Keys (amerikai, 8.) - Stosur (ausztrál) 7:5, 6:3

 


Megtekintések száma: 290 2020-01-08 11:31:40
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
08:35 - A nap hőse
Gála, ism.
09:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
ÉLŐ 15:55 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak
18:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal
ÚJ 22:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United, ism.
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
LIVE 16:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse