DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Német labdarúgás

Gulácsiék esélyt sem adtak a Werdernek

Az RB Leipzig együttese 3-0-ra nyert hazai pályán a Werder Bremen ellen a német Bundesliga 22. fordulójában. A lipcsei gárda - melynek kapuját ismét Gulácsi Péter védte - amellett, hogy sikerrel hangolt a Tottenham elleni idegenbeli BL-találkozóra, megelőzte a tabella élén a vasárnap pályára lépő Bayern Münchent.

Gulácsiék esélyt sem adtak a Werdernek
(fotó: Twitter)

A lipcsei együttes legutóbbi három bajnokiján ugyan csak két pontot gyűjtött, de ebből egyet múlt vasárnap a listavezető Bayern München otthonában. A Bremen ellen a nyeretlenségi sorozat megszakítása volt Gulácsiék célja, amire minden esélyük meg is volt, ugyanis azt a Werdert fogadták, amely az utolsó három meccsét egyaránt elbukta, és jelenleg a kiesést jelentő 17. helyen szerénykedik. 

A hazaiak nem is bízták a véletlenre a dolgot, és már az első félidőt követően kétgólos előnyre tettek szert Klostermann és Schick góljával. A fordulást követően szinte azonnal Mukiele is mattolta Pavlenkát, lezárva ezzel minden nyitott kérdést. A folytatásban már nem változott az eredmény, a Leipzig könnyed győzelmével megelőzte a tabella élén a vasárnap pályára lépő Bayern Münchent, és sikerrel hangolt a Tottenham elleni idegenbeli BL-találkozóra.

A Jürgen Klinsmann lemondását követően az eddigi segédedző, Alexander Nouri vezette Hertha 2-1-re nyert a Paderborn otthonában. A Wolfsburg a triplázó Weghorst vezetésével nyert Hoffenheimben, a Leverkusen egy fordulatos meccsen, Bellarabi 94. percben szerzett góljával gyűrte le az újonc Union Berlint. Az Augsburg - Freiburg összecsapás 1-1-es döntetlenre végződött, a vendégeknél Sallai Roland a kispadról nézte végig a találkozót.

BUNDESLIGA, 22. FORDULÓ
RB Leipzig - Weder Bremen 3-0
Hoffenheim - Wolfsburg  2-3
Paderborn - Hertha 1-2
Union Berlin - Leverkusen 2-3
Augsburg - Freiburg 1-1
Düsseldorf - Mönchengladbach 1-4



 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. RB Leipzig 22 13 6 3 56-25 45 pont
2. Bayern München 21 13 4 4 58-23 43
3. Borussia Dortmund 22 12 6 4 63-32 42
4. Bayer Leverkusen 22 12 4 6 38-29 40
5. Borussia Mönchengladbach 20 12 3 5 38-23 39
6. Schalke  21 9 8 4 32-27 35
7. Freiburg 22 9 6 7 31-31 33
8. Hoffenheim 22 10 3 9 33-35 33
9. Wolfsburg 22 8 7 7 28-28 31
10. Eintracht Frankfurt 22 8 4 10 37-35 28
11. Augsburg 22 7 6 9 34-45 27
12. Union Berlin 22 8 2 12 27-35 26
13. Hertha BSC 22 7 5 10 27-38 26
14. Köln 20 7 2 11 27-38 23
15. Mainz  21 7 0 14 31-48 21
16. Fortuna Düsseldorf 21 4 5 12 20-42 17
17. Werder Bremen 22 4 5 13 25-51 17
18. Paderborn 22 4 4 14 27-47 16

 


Megtekintések száma: 373 2020-02-15 17:25:16
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - A nap hőse
Gála
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 21:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, döntő, ism.
DIGI Sport 2
02:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonelőzetes, 2020/2021, ism.
ÚJ 07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
14:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
ÉLŐ 18:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leyton Orient - Tottenham
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
22:10 - A nap hőse
Gála, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
23:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
00:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Montpellier - Angers, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - AS Monaco, ism.
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Bordeaux, ism.
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse