DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Watson sikerrel vette az első akadályt, búcsúzott a címvédő

Hether Watson három szettben győzött Coco Vandeweghe ellen, az acapulcói WTA-torna első fordulójában. Hszijü Vang 6:4, 7:6-ra diadalmaskodott a tavalyi nyertes, Jafan Vanggal szemben.

Watson sikerrel vette az első akadályt, búcsúzott a címvédő
Fotó: Twitter

A WATSON - VANDEWEGHE MECCS HAJRÁJA
 

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Remekül kezdte a meccset Watson, hiszen rögtön elvette ellenfel adogatását. Az amerikai játékos a negyedik gémben ledolgozta hátrányát, majd ezt követően egy oda-vissza bréket láthatott a közönség. Innentől egyik játékos sem hibázott, és 5:4-nél Vandeweghe a szettben maradásért adogatott. A brit játékos kiválóan játszott, és semmire brékelte ellenfelét, ami a szettet jelentette a számára.

A második etapban csak egy brék született, az azonban az amerikai nevéhez fűződött, így jöhetett a döntő felvonás. A Harmadik szettet kiválóan indította a torna hetedik kiemeltje, ugyanis rögtön összejött a brék. A világranglista 193. helyezettje a hetedik gémben érvényesült fogadóként, de rögtön a következő játékban Watson ismét elvette ellenfele adogatását. A brit játékos innen már nem hibázott, így ott lesz a második körben.

Ahol viszont a torna címvédőjével már egészen biztosan nem találkozhatunk. Rögtön az első adandó alkalomnál semmire vette el Hszijü Vang ellenfele, Jafan Vang adogatását. Innentől érdekes fordulatot vett a szett, ugyanis 4:2-től csak a fogadó nyert gémet, így a világranglista 127. helyezettje 6:4-re behúzta az első játszmát.

A második etapban szintén a papíron esélytelenebb játékos jutott előnyhöz, de rögtön a következő gémben ledolgozta hátrányát a címvédő. 4:4-es állásnál ismét egy oda-vissza brék következett, majd az utolsó két játékban nem hibáztak adogatóként a hölgyek, így jöhetett a tie-break. A rövidítésben végül a fiatalabb Vang maradt higgadtabb, amivel megnyerte a meccset.

 

WTA-TORNA, ACAPULCO, ELSŐ FORDULÓ
Watson (brit, 7.) - Vandeweghe (amerikai) 6:4, 4:6, 6:4
Potapova (orosz) - Schmiedlová (szlovák) 4:6, 7:5, 6:1
Rus (holland) - Hibino (japán, 8.) 6:3, 6:1
Bondarenko (ukrán) - Kovinics (montenegrói) 6:7, 6:4, 6:2
Maria (német) - Bouzková (cseh, 3.) 6:4, 1:6, 6:2
Zidansek (szlovén) - Kalinszkaja (orosz) 6:3, 6:4
Hszijü Vang - Jafan Vang 6:4, 7:6

 


Megtekintések száma: 169 2020-02-25 09:38:10
DIGI Mobil Oldalsáv


TV Műsor
DIGI Sport 1
01:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Rádonyi Kristóf, ism.
06:25 - Reggeli Start
válogatás
07:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, LASK - Manchester United, ism.
09:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Frankfurt - Basel, ism.
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Olympiakosz - Wolverhampton, ism.
13:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:15 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Rangers - Leverkusen, ism.
15:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - Amerikai futball
HFL, 2016, Miskolc Steelers - Budapest Cowbells, ism.
18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:30 - Labdarúgás
Premier League 1-11 - James Collins, ism.
19:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin
ÚJ 19:55 - Labdarúgás
PL Classic - Leeds - Liverpool, 2000/01, összefoglaló
ÚJ 20:25 - Labdarúgás
Premier League 100 - Michael Owen
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:05 - Tenisz
WTA, A történetem - Karolína Plísková, ism.
21:20 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, Atlético Madrid - Real Madrid, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
01:00 - Labdarúgás
PL Classic - Nottingham - MU, 1998/99, összefoglaló
01:30 - Labdarúgás
Premier League 100 - Andy Cole
02:00 - Sportlövészet
angol Ligakupa, döntő, Aston Villa - Manchester City, ism.
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Cagliari, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Genoa, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Atalanta - AC Milan, ism.
12:40 - Labdarúgás
PL Classic - Nottingham - MU, 1998/99, összefoglaló
13:10 - Labdarúgás
Premier League 100 - Andy Cole
13:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lecce - Bologna, ism.
15:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Napoli, ism.
17:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Brescia - Lazio, ism.
19:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Torino, ism.
21:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Cagliari, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - Internazionale, ism.
DIGI Sport 3
01:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Amerikai futball
HFL, 2019, döntő, Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals, ism.
10:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:25 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, ism.
13:30 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - Terrassa, ism.
15:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Rádonyi Kristóf, ism.
15:35 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
18:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Marseille, ism.
19:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Bordeaux, ism.
21:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - St. Étienne, ism.
23:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:55 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, 1. nap, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse