DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

A világelső könnyedén kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe

Ashleigh Barty magabiztosan, két játszmában múlta felül Laura Siegemundot a Dohában, kemény borításon zajló női teniszviadal második fordulójában. Karolína Plísková, Petra Kvitová és Garbine Muguruza is továbbment, míg az AusOpen-győztes Sofia Kenin búcsúzott.

A világelső könnyedén kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe
(fotó: Twitter)

Mivel Barty nem csak a WTA rangsorában szerepel az előkelő első helyen, hanem Dohában is az első kiemelést kapta, nem kellett pályára lépnie a nyitó körben. Ennek megfelelően kipihentebb volt riválisánál, de nem csak emiatt várhatta favoritként a Siegemund elleni csatát.

Ennek ellenére az első etapban sokáig fej-fej mellett haladtak a hölgyek, de aztán megtört a jég: az ausztrál versenyző 3:2-nél gémet nyert fogadóként, így előnybe került. Ezt az előnyt viszont kis híján rögtön elbukta, de három bréklabdát hárítva végül hozta a következő játékot is, és mivel ezután már egyik hölgy sem rontott, a szett is Bartyé lett.

A folytatásban valóságos brékeső hullott a nyakunkba. Az első három gémet egyaránt a fogadó teniszező húzta be, majd egy jó szervajáték után ismét három brék jött. Ebből az adok-kapokból – 4-2-vel – a 2019-es Roland Garros-győztes Barty jött ki jobban, aki 5:2-nél első meccslabdáját értékesítve biztosította helyét a legjobb tizenhat között.

A BARTY - SIEGEMUND MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

A keddi nap további mérkőzéseinek többségén nem borult a papírforma, az egyetlen, nagy meglepetés talán a Melbourne tórnjára felülő Kenin búcsúja, aki Jasztremszkával szemben maradt alul. Az amerikai leányzót leszámítva a nagy nevek és a kiemeltek hozták a kötelezőt, egyaránt továbbjutott Kvitová, Muguruza, Bencic és a nagon fölényes diadalt arató Karolína Plíková is.

A PLÍSKOVÁ - PERA CSATA UTOLSÓ PERCEI

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, DOHA, 2. FORDULÓ
Szabalenka (fehérorosz, 9.) - Kontaveit (észt) 7:5, 2:6, 7:5
Ostapenko (lett) - Strycová (cseh) 6:1, 6:2
Cseng (kínai) - Zvonareva (orosz) 7:5, 6:1
Kuznyecova (orosz) - Swiatek (lengyel) 6:2, 6:2
Kvitová (cseh, 8.) - Suárez Navarro (spanyol) 4:6, 6:3, 6:0
Jasztremszka (ukrán) - Kenin (amerikai, 6.) 6:3, 7:6
Putyinceva (kazah) - Mertens (belga, 16.) 4:6, 6:3, 6:2
Bencic (svájci, 4.) - Kugyermetova (orosz) 6:4, 4:6, 7:6
Barty (ausztrál, 1.) - Siegemund (német) 6:3, 6:2
Ribakina (kazah, 14.) - Van Uytvanck (belga) 5:7, 6:2, 7:6
Ka. Plísková (cseh, 3.) - Pera (amerikai) 6:3, 6:0
Muguruza (spanyol, 11.) - Tomljanovic (ausztrál) 6:1, 6:2
Jabeur (tunéziai) - Brady (amerikai) 6:4, 6:3
Szakkari (görög, 15.) - Martincová (cseh) 3:6, 7:6, 6:0)

 


Megtekintések száma: 207 2020-02-25 19:21:45
DIGI Mobil Oldalsáv


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:00 - Labdarúgás
PL Classic - Tottenham - Arsenal, 2004/05, összefoglaló, ism.
00:35 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Alan Shearer, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
06:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:55 - Labdarúgás
Premier League 100 - Darren Bent, ism.
09:25 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 1. rész, ism.
09:55 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 2. rész, ism.
10:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, 2010, negyeddöntő, Standard Liége - Hamburg, ism.
12:15 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, 2010, negyeddöntő, Atlético Madrid - Valencia, ism.
14:05 - Labdarúgás
Serie A Classic - AS Roma - Torino, 2015/16, ism.
15:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
16:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:15 - Labdarúgás
Serie A Classic - Napoli - Torino, 2016/17, ism.
18:05 - Labdarúgás
Serie A Classic - Internazionale - Atalanta, 2016/17, ism.
19:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 20:05 - Labdarúgás
PL Classic - Portsmouth - Reading, 2007/08, összefoglaló
ÚJ 20:35 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:05 - Labdarúgás
angol Ligakupa, 2016, döntő, Liverpool - Manchester City, ism.
DIGI Sport 2
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Teqball
világbajnokság, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
10:00 - Reggeli Start
válogatás
10:55 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
13:20 - Labdarúgás
PL Classic - Arsenal - MU, 2004/05, összefoglaló, ism.
13:50 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Chris Wilder, ism.
14:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
14:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, LASK Linz - Manchester United, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Chelsea - Vidi, ism.
18:40 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 2. rész, ism.
19:10 - Labdarúgás
Premier League 100 - Darren Bent, ism.
19:40 - Amerikai futball
Magyarország - Lengyelország, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - SuperEnduro-vb
Németország, ism.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Vidi - BATE, ism.
08:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Chelsea - Vidi, ism.
10:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - AC Milan, ism.
12:25 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
14:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Dijon - PSG, ism.
16:05 - Jégkorong
EBEL, Hydro Fehérvár AV19 - Znojmo, ism.
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:40 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda - DVTK Jegesmedvék, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC - Terrassa, ism.
22:50 - Röplabda
női Challenge Kupa, Olympiakosz - Swietelsky-Békéscsaba, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse