DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Szabalenka az első elődöntős Dohában; Bencic kiesett

Arina Szabalenka szetthátrányból fordítva győzött a kínai Cseng Saj-saj ellen a dohai WTA-torna negyeddöntőjében. A negyedik kiemelt Belinda Bencic számára viszont véget ért a viadal, miután két játszmában kikapott Szvetlana Kuznyecovától.

Szabalenka az első elődöntős Dohában; Bencic kiesett
(fotó: Twitter)

 A SZABALENKA - CSENG MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Szabalenka nem kezdte jól a találkozót, ugyanis 3:3 után kétszer is elbukta saját adogatását, így az első szettet Cseng nyerte. A folytatás rendkívül izgalmasan alakult, fej-fej mellett haladtak egészen 6:6-ig, így a rövidítés döntött, amit végül simán hozott a torna kilencedik kiemeltje.

A döntő felvonást ugyan Cseng rögtön egy brékkel kezdte, és ellépett 3:1-re, ám a fehérorosz kiválóság ennek ellenére sem hagyta magát: zsinórban öt játékot nyerve, lávgémmel zárta le az összecsapást, és jutott be elsőként a legjobb négy közé.

A negyedik kiemelt Belinda Bencic számára viszont véget ért a viadal, miután 6:4, 6:4 arányban kikapot az orosz Szvetlana Kuznyecovától, így az egyik ágon Kuznyecova-Szabalenka párharcot rendeznek a fináléba kerülésért.

A KUZNYECOVA - BENCIC MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

 

TENISZ, WTA-TORNA, DOHA, NEGYEDDÖNTŐ
Kuznyecova (orosz) - Bencic (svájci (4.) 6:4, 6:4
Szabalenka (fehérorosz, 9.) - Cseng (kínai) 3:6, 7:6, 6:3

 


Megtekintések száma: 169 2020-02-27 17:49:28
DIGI Mobil Oldalsáv


TV Műsor
DIGI Sport 1
01:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
06:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Labdarúgás
Inside Serie A Magazin, 1. rész, ism.
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Cagliari, ism.
10:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Lazio, ism.
12:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Juventus, ism.
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
14:40 - Labdarúgás
Serie A Classic - Udinese - Palermo, 2016/17, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - Labdarúgás
Serie A Classic - Fiorentina - Internazionale, 2016/17, ism.
18:30 - Labdarúgás
Serie A Classic - Lazio - Sampdoria, 2016/17, ism.
ÚJ 20:20 - Labdarúgás
PL Classic - Liverpool - Arsenal, 2008/09, összefoglaló
ÚJ 20:50 - Labdarúgás
Premier League nagyinterjú - Ryan Giggs
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, 2017, döntő, Manchester United - Southampton, ism.
DIGI Sport 2
06:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Toulouse - Lyon, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, Brest - PSG, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
10:55 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
11:25 - Reggeli Start
válogatás
12:20 - Labdarúgás
PL Classic - Portsmouth - Reading, 2007/08, összefoglaló, ism.
12:50 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
13:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lyon, ism.
15:10 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Lille, ism.
17:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
17:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:20 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Nice, ism.
19:10 - Tenisz
WTA, A történetem - Karolína Plísková
19:25 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, 1. nap, ism.
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:40 - Sportlövészet
Európa-bajnokság, 2. nap, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Labdarúgás
Serie A Classic, Udinese - Palermo, 2016/17, ism.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, PAOK - Vidi, ism.
08:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Vidi - PAOK, ism.
10:35 - SuperEnduro-vb
Budapest, ism.
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
13:35 - Reggeli Start
válogatás
14:30 - Labdarúgás
PL Classic - MU - Blackburn, 1996/97, összefoglaló, ism.
15:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
15:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Monoki Lehel, ism.
15:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:50 - Amerikai futball
Magyarország - Lengyelország, ism.
18:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:00 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Conegliano - Vasas Óbuda, ism.
21:15 - Tenisz
WTA, A történetem - Vandeweghe, ism.
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Tenisz
WTA Finals, 2017, páros döntő, Babos/Hlavácková - Bertens/Larsson, ism.
TV Műsor


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse