DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

Sevilla-Roma, Inter-Getafe és Olympiakosz-Wolves a nyolcaddöntőben

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntek kora délután kisorsolta az Európa Liga nyolcaddöntőinek párosítását. Magyar érdekeltség csak akkor lehet, ha a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Salzburg ledolgozza 4-1-es hátrányát, és kiejt a Frankfurtot.

Sevilla-Roma, Inter-Getafe és Olympiakosz-Wolves a nyolcaddöntőben

A sorsoláson az Arsenalt drámai körülmények között búcsúztató Olympiakosz egy újabb angol együttest, a remeklő Wolverhamptont kapta, míg az Inter az Ajaxot meglepetésre kiejtő Getaféval nézhet majd farkasszemet. Az ötszörös győztes Sevilla és a Roma csatája sem ígérkezik rossznak, de mindenképp meg kell említeni a Manchester Unitedet is, amely az osztrák meglepetéscsapattal, az LASK Linzzel randevúzik majd. Ha Szoboszlai és a Salzburg továbbmegy az Eintracht ellenében, a svájci Basellel találkozhat majd.

A párharcoknál minden esetben az első mérkőzést otthon játszó csapat neve szerepel elől. Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat egy héttel később, március 19-én rendezik.
 

LABDARÚGÁS, UEFA EURÓPA LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
 
Basaksehir (török) - Köbenhavn (dán)
 
Olympiakosz (görög) - Wolverhampton (angol)
 
Rangers (skót) - Bayer Leverkusen (német)
 
Wolfsburg (német) - Sahtar Donyeck (ukrán)
 
Inter (olasz) - Getafe (spanyol)
 
Sevilla (spanyol) - AS Roma (olasz)
 
Eintracht Frankfurt (német) / Salzburg (osztrák) - Basel (svájci)
 
LASK (osztrák) - Manchester United (angol)

 


Megtekintések száma: 1995 2020-02-28 13:20:54
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - A nap hőse
Gála, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
09:30 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Lincoln City - Liverpool, ism.
11:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Bournemouth, ism.
13:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley, ism.
15:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
ÚJ 17:30 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:15 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 19:15 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:15 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
13:10 - A nap hőse
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, elődöntők
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmód magazinja - Halper Emese
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
20:00 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
22:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
23:40 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
11:15 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
13:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
18:35 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Erzeni Shijak - Fino Kaposvár VC, ism.
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse