DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Magyar labdarúgás

A törökökkel, az oroszokkal és a szerbekkel nézünk farkasszemet az NL-ben

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Amszterdamban elkészítette a Nemzetek Ligája következő kiírásának csoportbeosztását, mely alapján a magyar válogatott Törökországgal, Oroszországgal és Szerbiával került össze a B-divízió 3-as kvartettjében.

A törökökkel, az oroszokkal és a szerbekkel nézünk farkasszemet az NL-ben
(fotó: Reuters)

A Nemzetek Ligáját némileg átalakították az illetékesek, így többek között mi is felkerültünk a B-divízióba. Az A-, a B- és a C-szinteken így 16-16 csapat kapott helyet, míg a D-divízióban csupán hét alakulat verseng majd.

A sorozatban a 2022-es világbajnokság 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kerül kiosztásra el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes kaparint meg, amely a vb-selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt az amúgy is pótselejtezőt érő második pozícióban.

Az A-divizióban e mellett lesz végső győztes is – az ott kisorsolt négy csoport első helyezettje egy minitornán dönti majd el egymás között, ki nyeri a Nemzetek Ligáját.

Ne szaporítsuk a szót, íme, a csoportok:


A-LIGA

1-ES CSOPORT: Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Hollandia

2-ES CSOPORT: Izland, Dánia, Belgium, Anglia

3-AS CSOPORT: Horvátország, Svédország, Franciaország, Portugália

4-ES CSOPORT: Németország, Ukrajna, Spanyolország, Svájc

 

B-LIGA

1-ES CSOPORT: Románia, Észak-Írország, Norvégia, Ausztria

2-ES CSOPORT: Izrael, Szlovákia, Skócia, Csehország

3-AS CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Törökország, Szerbia, Oroszország

4-ES CSOPORT: Bulgária, Írország, Finnország, Wales

 

C-LIGA

1-ES CSOPORT:
Azerbajdzsán, Luxemburg, Ciprus, Montenegró

2-ES CSOPORT: Örményország, Észtország, Észak-Macedónia, Grúzia

3-AS CSOPORT: Moldova, Szlovénia, Koszovó, Görögország

4-ES CSOPORT: Kazahsztán, Litvánia, Fehéroroszország, Albánia

 

D-LIGA

1-ES CSOPORT:
Málta, Andorra, Lettország, Feröer-szigetek

2-ES CSOPORT: San Marino, Liechtenstein, Gibraltár


Megtekintések száma: 571 2020-03-03 20:45:57
REGGELI START FM

Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:10 - Reggeli Start
válogatás
ÚJ 06:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
08:20 - A nap hőse
08:30 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
11:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - AC Milan, ism.
13:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - Juventus, ism.
15:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Atalanta, ism.
17:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:15 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
21:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
DIGI Sport 2
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - Genoa, ism.
10:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
10:25 - A nap hőse
10:35 - Reggeli Start, ism.
11:30 - Autósport
Gokart, FIA Európa-bajnokság, Lonato, ism.
ÉLŐ 12:00 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava
20:00 - Strandfoci
Strandfoci, Magyar Kupa, döntő, ism.
21:25 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár - Erzeni Shijak, ism.
22:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
08:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
09:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
09:40 - A nap hőse
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Nice, ism.
11:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - Lyon, ism.
13:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Montpellier, ism.
15:45 - Reggeli Start, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Szabó Melinda
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Lens, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Nimes - PSG, ism.
21:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:50 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse