DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Konta drámai meccsen búcsúztatta Potapovát; Szvitolina is elődöntős

A második helyen kiemelt Johanna Konta maratoni mérkőzésen, meccslabdákat is hárítva győzött 6:7, 6:3, 7:6 arányban az orosz Anasztaszija Potapova ellen, a Monterreyben zajló WTA-torna negyeddöntőjében. Az első helyen rangsorolt Jelena Szvitolina is ott lesz az elődöntőben, miután két szettben búcsúztatta Leylah Annie Fernandezt.

Konta drámai meccsen búcsúztatta Potapovát; Szvitolina is elődöntős
(fotó: Twitter)

KONTA - POTAPOVA, A DÖNTŐ SZETT RÖVIDÍTÉSE

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 


Potapova alaposan ráijesztett a második kiemeltre, hiszen egy könnyed 3:0-val nyitott. Ezután ugyan Konta megrázta magát, ledolgozta brékhátrányát, ám az első szettet végül nagy csatában, rövidítésben a fiatal orosz teniszező húzta be (8-6). A második szettet viszont az első számú brit női teniszező kezdte jobban, hiszen öt játékot követően már 4:1-re vezetett. Ezt követően Potapova már nem tudott újítani, így következhetett a mindent eldöntő harmadik játszma.

Ez a felvonás viszont rendkívül izgalmasra sikerült. Potapova remek játékkal 4:1-re ellépett, és 5:3 után a meccsért adogathatott, amikor is jött az első fordulat: Konta előbb hárította a meccslabdát, majd visszabrékelt, így végül jöhetett ismét a tie-break – méghozzá újabb drámai fordulatokkal. Kontának összesen kettő, Potapovának pedig egy meccslabdája is volt, ám ezek mind kimaradtak. Ám 7:7 után Konta már nem hibázott, és végül egy maratoni, 162 perces összecsapáson harcolta ki a továbbjutást. A fináléba kerülésért a Vang Ja-fant kiejtő Marie Bouzková lesz majd az ellenfele.

A második kiemelt mellett az első helyen rangsorolt Jelina Szvitolina is ott lesz a négy között. Az ukrán kiválóság szinte végig remek teniszt bemutatva, hibátlan adogatásokkal, szettenként egy-egy bréknek köszönhetően 6:4, 7:5 arányban búcsúztatta a Sloane Stephenst is kiejtő kanadai tinit, Leylah Annie Fernandezt. Az utolsó negyeddöntőben a holland Arantxa Rus esélyt sem adott a svéd Rebacca Petersonnak, így a másik ágon Szvitolina – Rus elődöntőt rendeznek Monterreyben.
 

TENISZ, WTA-TORNA, MONTERREY, NEGYEDDÖNTŐ
Szvitolina (ukrán, 1.) - Fernandez (kanadai) 6:4, 7:5
Konta (brit, 2.) - Potapova (orosz) 6:7, 6:3, 7:6
Rus (holland) - Peterson (svéd, 6.) 6:1, 6:1

 


Megtekintések száma: 308 2020-03-07 07:24:58
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - A nap hőse
Gála, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
09:30 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Lincoln City - Liverpool, ism.
11:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Bournemouth, ism.
13:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley, ism.
15:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
ÚJ 17:30 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:15 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 19:15 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:15 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, elődöntők
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmód magazinja - Halper Emese
17:40 - A nap hőse
Gála, ism.
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
20:00 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
22:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
23:40 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
11:15 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
13:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
18:35 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Erzeni Shijak - Fino Kaposvár VC, ism.
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse