DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Sport24

Cseh László uszodába vonul, de a járvány végéig nem tűz ki új célokat

Cseh László idén az ötödik olimpiájára készült, és eddig mindegyiken sikerült érmet nyernie. A DIGI Sport híradójának azt mondta, a tokiói játékok halasztása átírja a terveit, de amíg nem vagyunk túl a járványon, addig nem gondolkozik azon, hogy milyen új célokat tűz ki: avagy, hogy 35 évesen is ott lesz-e az olimpián. Ami biztos, hogy a tervek szerint jövő héttől – a többi magyar válogatott versenyzővel együtt - uszodába vonul.


„Az, hogy egy évvel később lesz az olimpia, kicsit átírja a terveket, az eddigi gondolatmenetet, hogy hogy leszek, mint leszek az úszásban. Mindenesetre megpróbálok menni tovább, aztán meglátjuk, mennyire sikerül még ez. Nem szeretnék most célokat egyelőre kitűzni, legyünk túl ezen a járványon, és álljon vissza az élet újra a normális kerékvágásba, és akkor utána lehet talán beszélni arról, hogy milyen célokat gondolok kitűzni” – nyilatkozta telefonon a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László a Sport24-nek. A kétszeres világbajnok úszó 200 m vegyesen jelen állás szerint indulhatna Tokióban, 100 és 200 pillangón viszont a Milák Kristóf, Kenderesi Tamás, Szabó Szebasztián, Biczó Bence négyessel kell felvennie a harcot, hogy megszerezze a két kvóta egyikét.

 

Az olimpia elhalasztásával minden sportolónak át kell gondolnia, miként folytatja a felkészülést, már ha erre egyáltalán van lehetőségük a versenyzőknek. Az úszóknak lesz, a hazai szövetség ugyanis két budapesti és három másik magyarországi uszodát biztosít, hogy a versenyzők továbbra is készülni tudjanak. „Ha minden jól megy, a jövő hét első felében már uszodába tudok menni. Várjuk még a (koronavírus)tesztek eredményét, és hogy utána tudunk-e egyáltalán edzeni” – mondta erről Cseh.


Az úszók csak szigorú feltételek betartása mellett látogathatják a létesítményeket, és a kérdés jogosan merülhet fel eközben, hogy nem tartanak-e a versenyzők attól, hogy megfertőzik egymást. „Remélem, hogy ez nem lesz annyira veszélyes, elvileg senki nem kapta még el a koronavírust – reméljük, hogy ez így is marad. Meglátjuk, én törekedni fogok arra, hogy minél kevesebb emberrel találkozzak. Úgy hallottam, a klóros víznek nehezen tud ellenállni a vírus is, úgyhogy remélem, ez is tud majd segíteni.”


A magyar úszók akár előnybe is kerülhetnek külföldi riválisaikkal szemben, akik nagyrészt csak otthoni gyakorlatokat tudnak végezni. A 12-szeres olimpiai érmes amerikai Ryan Lochte is arról beszélt a napokban egy videóinterjúban, hogy az Egyesült Államokban minden uszoda zárva van. „Ilyenbe nem mennék bele, nem gondolkodtam ilyenen, és nem hiszem, hogy ez jó, ha ezen gondolkodunk. Ha esetleg van lehetőségünk, hogy egy kicsit ússzunk, akkor az mindenképpen előnyt jelent, de nagyon szigorúak a szabályok, és nagyon sok mindenre oda kell figyelni, úgyhogy nem lesz ez azért egyszerű dolog.”


Megtekintések száma: 1098 2020-03-28 19:06:41
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
08:35 - A nap hőse
Gála, ism.
09:20 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
09:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
ÉLŐ 15:55 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Fino Kaposvár VC - Erzeni Shijak
18:55 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
20:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Leicester - Arsenal
ÚJ 22:45 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United, ism.
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
Premier League, Manchester United - Crystal Palace, ism.
12:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:50 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:00 - Labdarúgás
Premier League, Arsenal - West Ham United, ism.
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:45 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley
22:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 3
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Sassuolo - Cagliari, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
14:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Napoli, ism.
16:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
LIVE 16:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
LIVE 20:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse