DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Kosárlabda

Kiss Lenke: Túl kell élni ezt az időszakot!

Az elhalasztott tokiói nyári olimpia kapcsán valahogy sokat emlegetjük azokat a magyar sportolókat, akik számára 1984-ben - a Szovjetunió és a Keleti Blokk bojkottja miatt - elmaradt a Los Angeles-i olimpia. Ugye, most mondhatják sokan, hogy az ideit majd bepótolják, azonban elhalasztás ide vagy oda, a négyéves felkészülési ciklus célegyenesében tartva a Tokióba készülő sportolóknak letaglózó lehetett megtudni a hírt, hogy idén elmarad a mindent jelentő várva várt megmérettetés.

Kiss Lenke: Túl kell élni ezt az időszakot!

Kiss Lenke kosaraslegenda volt a csapatkapitánya annak a magyar női válogatottnak, amely 1984. május 16-án, a döntés napján harcolta ki Kubában a Los Angeles-i olimpiai részvételt. Az örömmámorban úszva még mit sem tudtak a politikai döntésről.

- A kanadaiakkal szálltunk be egy liftbe. A kiszálláskor boldogan köszöntünk el tőlük, hogy majd Los Angelesben találkozunk, mire ők döbbent arccal kérdeztek vissza, hogy biztosak vagyunk-e ebben. Mivel ekkor még mit sem tudtunk az egészről, nem állt össze a kép, aztán a főtitkár másnap a hazaindulásunk előtt a repülőtéren közölte velünk a hírt. Ott már mindent értettünk.

- Elképzelni sem tudjuk, mit érezhettek akkor…

- Világvége hangulat volt. Nem tudtam és nem akartam elhinni, bíztam benne, hogy a politika nem szólhat bele. Rákészülni sem tudtunk, egy igazi katasztrófa volt, amikor szembesültünk azzal, hogy ez az olimpia számunkra elmarad. Sokáig nem is tudtam túltenni magam rajta. A női kosárlabda-válogatott először és utoljára az 1984-es olimpiára harcolta ki az indulási jogot. Bizton állítom, a legjobb magyar válogatott mehetett volna, mégsem vehetettünk részt. (1980-ban Moszkvába az Egyesült Államok helyett mehetett a magyar csapat, a negyedik helyet szerezte meg – a szerk.) Zokogva néztük a tévében a dobogón azokat a csapatokat, amelyeket két hónappal korábban simán legyőztünk. Csapatkapitányként képtelen voltam összeszedni magamat, a csapatot és szégyenszemre a Barátság Versenyen utolsók lettünk. Azt mondtam, hogy soha többet nem akarok kosárlabdázni.

- A sokk most is több sportolónál jellemző volt, miközben van olyan vélemény, hogy de ez „csak” egy elhalasztott olimpia…

- Azt tudomásul kell venni, hogy lettek volna olyan sportolók, akiknek ez az utolsó olimpiájuk lett volna. Az egyéves halasztás miatt nem lehet tudni, hogy milyen fizikai állapotban lesznek majd akkor, vagyis biztosan lesz olyan, akinek a karrierjét kettétöri. Elbagatellizálhatják a véleményalkotók ezt a jelenlegit azzal, hogy ez „csak” egy elhalasztott olimpia, viszont a négyéves felkészülés szempontjából azért ez is tragikus. Ráadásul ez a mostani helyzet abban egyedülálló és iszonyat nehéz, hogy a sportolóknak megszakadt a felkészülése. Ez egy olyanfajta kényszerszünet, ami soha nem fordult elő, erre még soha nem volt példa. Ezt feldolgozni egy sportolónak irtó nehéz feladat. Én is megőrülök attól, hogy itthon vagyok, és nem tudok edzést tartani.

- Mit tanácsol, hogyan lehet ezt túlélni?

- Muszáj fegyelmezetten végigcsinálni ezt az időszakot! A lehetőségekhez mérten otthon edzeni, szakemberek segítségével a mentális egészséget megőrizni. A sporttudománynak nagyon fel kell készülnie, a szakembereknek össze kell fogniuk és kitalálniuk, hogy ezeket a heteket, hónapokat átvészelve hogyan folytatható megfelelő szinten a munka. Ha ez megoldódik, akkor az adjon erőt, hogy egy év múlva olimpia. Sportolókról beszélünk, akik alaphelyzetben erősek mentálisan, és ha túljutunk ezen az időszakon, akkor elkezdődhet egy egyéves olimpiai felkészülés. Biztosan lesznek vesztesei, de több lesz a győztese ennek a helyzetnek. Annyit üzennék, hogy tartsanak ki! Továbbá azt kívánom nekik, hogy teljes erővel fel tudjanak készülni, higgyék el érdemes lesz…

KALMÁR ÁGNES


Megtekintések száma: 657 2020-04-02 10:37:29
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - A nap hőse
Gála, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
09:30 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Lincoln City - Liverpool, ism.
11:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Bournemouth, ism.
13:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley, ism.
15:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
ÚJ 17:30 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:15 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 19:15 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:15 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, elődöntők
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmód magazinja - Halper Emese
17:40 - A nap hőse
Gála, ism.
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
20:00 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
22:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
23:40 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
11:15 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
13:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
18:35 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Erzeni Shijak - Fino Kaposvár VC, ism.
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse