DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Olasz labdarúgás

A Serie A ügynöklistája

2019-ban az olasz élvonal csapatai 187 millió eurót költöttek a játékos-ügynökök honorálására. A listát természetesen a Juventus vezeti, amely közel kilencvenszer akkora összeget utalt ki, mint az ugyanitt sereghajtó Brescia.

A Serie A ügynöklistája
(fotó: Reuters)

A Gazzetta dello Sport közzétette azt a listát, amelyet egyébként törvényi előírás szerint az Olasz Labdarúgó Szövetség hoz nyilvánosságra minden évben a játékosügynökök honoráriumáról. A számsor legfeljebb azoknak mellbevágó, akik nem követték szorosan nyomon az ügynökök tevékenységét a profi futballban, mert bár a végösszeg horrorisztikusnak tűnhet, ám nem ez a legmagasabb érték az elmúlt évekből.

De kezdjük a tavalyi évvel: a Serie A egyesületei 2019-ben jutalékok és díjazások formájában 187.851.487,46 eurót fizettek ki a játékosügynököknek, amihez még illik hozzátenni azt a 13.693.103,55 eurót, amelyet maguk a labdarúgók utaltak át az őket képviselő személyeknek.

A klubok ranglistáját természetesen a mindenható Juventus vezeti, amely 44.3 millió eurót fizetett ki tavaly az ügynököknek, gyakorlatilag nagyságrendekkel megelőzve a 31.8 millió eurós tétellel a második helyen álló Internazionalét. A listán a Brescia a sereghajtó – a lombardiaiak mindössze 506 ezer eurót könyveltek el az ügynökök honorálására, azaz köztük és a Juventus között majdnem kilencvenszeres a szorzó. Ugyanakkor itt kell megjegyezni, hogy a Bresciánál Massimo Cellino elnök tudatos stratégiát követetett, és nem ez az általánosan bevett érték, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a vonatkozó listán a Serie B 11 klubja is megelőzi a kék-fehéreket.

Nem meglepő módon, a 2019-es számok növekedést mutatnak az elmúlt évekhez képest, a Serie A klubjai ugyanis 16.3 millió euróval fizettek többet az ügynököknek, mint 2018-ban, és 49.7 millió euróval lépték túl a 2017-es összeget. Ugyanakkor mégsem a tavalyi év számít az abszolút csúcsnak: 2016-ban 193.3 millió euró vándorolt a Serie A klubjaitól az ügynökökhöz.

Íme, a teljes (ügynök)lista, jó böngészést!

A Serie A klubjai által a játékos-ügynököknek kifizetett összegek 2019-ben
Klub Összeg €
Juventus 44.320.948,36
Internazionale 31.819.411,33
Roma 23.228.104,00
Milan 19.606.875,00
Fiorentina 8.610.175,00
Atalanta 7.307.064,00
Sampdoria 6.851.434,29
Sassuolo 6.158.446,00
Genoa 5.765.815,02
Bologna 5.744.465,74
Napoli 5.201.372,04
Parma 5.082.844,62
Lazio 4.499.416,50
Udinese 4.373.223,51
Cagliari 2.371.324,80
Torino 2.313.250,00
Hellas Verona 1.766.492,00
SPAL 1.272.796,37
Lecce 1.051.819,91
Brescia 506.209,37


GYENGE BALÁZS 


Megtekintések száma: 836 2020-04-02 15:42:17
REGGELI START FM

DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


TV Műsor
DIGI Sport 1
00:05 - Reggeli Start
válogatás
06:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
06:45 - A nap hőse
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
08:50 - A nap hőse
09:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester United - West Ham, ism.
10:50 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Wolverhampton - Tottenham, ism.
12:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Aston Villa, ism.
14:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
14:50 - A nap hőse
15:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Norwich - Liverpool, ism.
16:50 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
17:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
ÚJ 17:50 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
18:20 - A nap hőse
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÚJ 19:55 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:10 - Autósport
DTM, Red Bull Ring, 1. verseny, ism.
22:45 - Autósport
DTM, Assen, 2. verseny, ism.
DIGI Sport 2
01:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
12:45 - A nap hőse
12:55 - Autósport
DTM, Assen, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 14:00 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, negyeddöntők
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:15 - Labdarúgás
Premier League Match Pack, ism.
22:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:55 - Háromoroszlán 2.0
Premier League Magazin, ism.
DIGI Sport 3
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:30 - Autósport
DTM, Assen,összefoglaló, ism.
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - St. Étienne, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
11:00 - A nap hőse
11:10 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
13:10 - Strandlabdarúgás
elődöntők, ism.
15:00 - Reggeli Start, ism.
16:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Hegedűs Dóri
16:45 - A nap hőse
16:55 - Strandlabdarúgás
bronzmérkőzés, ism.
17:55 - Strandlabdarúgás
döntő, ism.
18:55 - Autósport
DTM Trophy, Red Bull Ring, 1. verseny, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:00 - Autósport
DTM Trophy, Assen, 2. verseny, ism.
20:50 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
22:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:50 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, ism.
TV Műsor

DIGI Wifi 6 oldal


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse