DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Hová tűntél?

Hová tűntél? - Honda Keiszuke

A „Hová tűntél?” sorozatunkban igyekszünk olyan játékosokat előkeríteni, akik egy időben az európai topfutball részesei voltak, mára viszont megbújtak valahol a nagyvilágban. Ezúttal egy igazi világjáró, Honda Keiszuke után nyomozunk.

Hová tűntél? - Honda Keiszuke
Fotó: Twitter

Honda Keiszuke igazi kalandornak nevezhető a futballvilágban, hiszen számos országban megfordult pályafutása során. Kezdetben természetesen hazájában, Japánban ismerkedett meg a labdarúgással, ám 2002-től ott is három felnőtt csapatot megjárt mire 2008-ban a Venlo felfigyelt rá és ingyen leigazolta. Két évnyi holland tartózkodása alatt tett róla, hogy egy nagyobb csapat is elvigye, az első- és a másodosztályban összesen 71 meccs alatt 26 gólt lőtt és 22 gólpasszt osztott ki. 2010-ben 6 millió euróért el is happolta a CSZKA Moszkva.

Az oroszoknál télen szünetel a bajnokság, így a középpályás a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében mutatkozhatott be a Sevilla ellen, a visszavágón pedig rögtön győztes gólt szerzett szabadrúgásból. Ezzel ő lett az első japán focista, aki BL-negyeddöntőben szerepelhetett, s egyben első, aki betalált a kieséses szakaszban. Honda karrierje legtöbb meccsét Moszkvában játszotta, négy idény alatt 127-et, 28 góllal és 29 assziszttal színesítve. A piros-kékekkel ráadásul két bajnoki címet, két Orosz Kupát és egy orosz Szuperkupát is elhódított.


Honda a CSZKA Moszkvában (Fotó: Twitter)

2014 elején viszont lejárt a kontraktusa és nem hosszabbítottak egymással a felek, így az AC Milan lecsapott a japánra. Papírjai 2017 nyaráig szóltak, s habár ez idő alatt gól- és gólpassztermése elmaradt a korábbi számoktól, az esetek többségében alapembernek számított a piros-feketéknél. Összesen 92-szer szerepelt a milánóiak mezében, 11-szer vette be az ellenfelek kapuját és 14-szer készített elő társainak, igaz előfordult, hogy eredeti posztjától eltérő helyen játszatták, jobb- illetve balszélen. 2017-ben azért innét is sikerült trófeával távoznia, méghozzá az olasz Szuperkupával.

Honda azon kevés játékosok közé tartozik, akiből pénzt csinálni a Venlón kívül soha nem tudott egyik együttes sem. A Rossonerinél lejáró szerződése után kissé meglepő módon ingyen Mexikóba, a Pachucához igazolt. Az igen aktívan (13 gól, 8 gólpassz) eltöltött egy esztendő után Közép-Amerikából Ausztráliába sodorták a tengeri áramlatok, méghozzá a Melbourne csapatához. Csakúgy, mint Mexikóban, a kenguruk földjén is otthagyta névjegyét, ezúttal is betalált a debütáló meccsén és végül 24 találkozó alatt 15 gólban vállalt szerepet.

Ezt követően jött néhány hónap szünet, amikor Honda szabadúszóként keresgélt csapatot, majd 2019 novemberében úgy döntött, hogy visszatér európai karrierjének gyökeréhez és Hollandiába szerződik, ám ezúttal a Vitesse-hez. Mondhatjuk, hogy oda viszont csak benézett, hiszen négy találkozó után máris továbbállt egy még felfedezetlen kontinensre, Dél-Amerikába, a Botafogóhoz. A 33 éves középpályás bemutatkozása a koronavírus miatt még várat magára a brazil élvonalban, de ha azt is kipipálja, akkor könnyen lehet, hogy felkészülhet Afrika és az Antarktisz is.
Honda a melbourne-i bemutatásán 201 augusztusában (Fotó: Twitter)

Honda a japán válogatottban is meghatározó szerepet töltött be 2018-ig, hiszen 98-szor öltötte magára a nemzeti mezt, 37 gólt vágott és megjárta a 2010-es, 2014-es és a 2018-as világbajnokságokat is.

BAJUSZ ZOLTÁN


Megtekintések száma: 6338 2020-04-17 13:17:38
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:10 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - Terrassa, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 08:00 - Reggeli Start
válogatás
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
09:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
10:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolfsburg - Sahtar, ism.
12:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Frankfurt - Basel, ism.
14:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, LASK - Manchester United, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Palermo
18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Wolfsburg
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Getafe
ÉLŐ 23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Reggeli Start
válogatás, ism.
12:15 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Rangers - Leverkusen, ism.
16:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
ÉLŐ 17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
ÉLŐ 18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Köbenhavn - Basaksehir
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - LASK
23:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Wolfsburg, ism.
DIGI Sport 3
00:20 - Sportlövő Magazin, ism.
06:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
07:15 - Strandfoci
Magyar válogatott - U21-es magyar válogatott, ism.
08:15 - Strandfoci
Magyar Szuperkupa, ism.
09:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
11:10 - Strandfoci
NB I, 1. elődöntő, ism.
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - Strandfoci
NB I, 2. elődöntő, ism.
13:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Strandfoci
NB I, bronzmérkőzés, ism.
14:35 - Strandfoci
NB I, döntő, ism.
15:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
LIVE 18:20 - Tenisz
WTA-torna, Palermo
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse