DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Jégkorong

Szuper Levente elmondta, mit változtatna a magyar jégkorongban

Az egyik legeredményesebb magyar jégkorongozó, Szuper Levente a Jégkorong Szövetség elnöki posztjáért indul. Az NHL-t is megjárt játékos az elmúlt időszakban már sportvezetőként tevékenykedett a Vasasnál, de most elérkezettnek látta az időt, hogy tovább lépjen. A DIGI Sport híradójának elárulta, mi az, amin változtatni szeretne a magyar jégkorongban.

"A nagy kihívásoktól eddig sem ijedtem meg, és remélhetőleg ezek után sem fogok. Egy néhány hónapja a kollégáimmal együtt elkezdtünk írni egy tanulmányt arról, hogy mit, hogyan képzelnénk el a következő négy-nyolc évben. Ahogy ez a dolgozat szépült, csiszolódott, formálódott, egy folyamatot indított be, hogy akkor miért ne? Áldott állapotban van a magyar jégkorong jelen pillanatban, hiszen ami a finanszírozást illeti, a kormány jóvoltából a kiemelt csapatsportágak közé kerültünk. Sokkal nagyobb potenciál van a sportágunkban, amit nem feltétlenül tudtunk száz százalékig kihasználni" – nyilatkozta Szuper Levente a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek. 

Szuper több országban légióskodott pályafutása során, és eredményes évek vannak mögötte a Vasasnál is. Nem mellesleg belülről látta a hazai jégkorongot az utóbbi években, ezért nem véletlenül vállalkozik az újabb kihívásra, hiszen fejlesztendő területeket bőven lát a magyar hokiban a korábbi 98-szoros válogatott kapus. „Egy kicsit az arányokat kell visszabillenteni abba az egyensúlyi állapotba, hogy a szakma, mint olyan, az elitképzés, a fiatalok képzése kerüljön egy picit előtérbe. Még számos olyan hely van, ahol látok hiányt, de abban a legnagyobbat, hogy napi szinten kellene képviselni a sportágat, piacra vinni, megpróbálni értékesíteni, hogy ismét köztudatban legyen úgy, ahogy volt 10-12 éve. Ebbe az irányba elindulni, és akkor esetleg majd a nézőket is meg lehet mozdítani, hogy látogassanak bajnoki meccseket."

A jégkorongozóknál a tisztújító közgyűlés május végén lesz esedékes.


Megtekintések száma: 1486 2020-04-17 20:28:39
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Cagliari - Lazio, ism.
09:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Fiorentina, ism.
ÉLŐ 12:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Spezia - Sassuolo
14:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:40 - Labdarúgás
Premire League, Tottenham - Newcastle
17:15 - Tenisz
WTA, Az én történetem - Coco Vandeweghe, ism.
17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - AC Milan
20:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Juventus
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:05 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Strasbourg, ism.
DIGI Sport 2
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes, ism.
08:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:00 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Rennes, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Metz, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Nice
ÉLŐ 15:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - Udinese
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lorient - Lyon
19:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 19:15 - Vízilabda
Masters Summer Cup, bronzmeccs, felv.
20:00 - A nap hőse
Gála, ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Reims - PSG
23:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Genoa, ism.
DIGI Sport 3
06:45 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Erzeni Shijak - Fino Kaposvár VC, ism.
08:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, döntő, ism.
10:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:35 - Vízilabda
Masters Summer Cup, 1. elődöntő, ism.
11:20 - Vízilabda
Masters Summer Cup, 2. elődöntő, ism.
12:05 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:55 - Sportlövő Magazin, ism.
14:25 - Gokart
Európa-bajnokság, Wackersdorf, Németország, ism.
14:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 15:00 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Strasbourg
LIVE 17:00 - Vízilabda
Masters Summer Cup, döntő
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Genoa
20:00 - Strandfoci
A válogatott - U21 válogatott, ism.
21:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:15 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
22:30 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
23:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse