DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Hová tűntél?

Hová tűntél? – Ola Toivonen

„Hová tűntél?” elnevezésű sorozatunkban igyekszünk olyan játékosokat előkeríteni, akik egy időben az európai topfutball részesei voltak, mára viszont megbújtak valahol a nagyvilágban. Ezúttal a támadó középpályásként és csatárként is bevethető svéd futballista, Ola Toivonen után kutattunk.

Hová tűntél? – Ola Toivonen
(fotó: goal.com)

Toivonen neve sokaknak a PSV-ből vagy a svéd válogatottból lehet ismerős, de talán sokan nem tudják, hová igazolt az eindhoveni alakulatból, és azt sem, mi lett a nemzeti csapatban betöltött szerepével a 2018-as világbajnokság után. Most azonban tiszta vizet öntünk a pohárba!

Nils Ola Toivonen Degerfors városában látta meg a napvilágot 1986. július 3-án, és 17 esztendősen már a felnőttek között bizonyíthatott a helyi csapatban. A másodosztályú Degerfors IF-ben összesen két szezont töltött el, majd az élvonalban vitézkedő Örgrytéhez szegődött, ám az a kaland nem sikerült számára túl jól, hiszen a gárda 2006-ban kiesett a tavasz-őszi lebonyolítású Allsvenskanból.

2007-ben viszont egy igazi nagykutya, a Malmö szerződtette az akkor még 20 esztendős Toivonent, méghozzá 1.1 millió euróért, amely akkoriban a klub második legdrágább játékosává tette. A 189 centiméter magas focista két esztendőn keresztül szolgálta a világoskék dresszeseket, és bár első idénye finoman szólva sem nevezhető kiemelkedőnek (mindössze háromszor talált be), második szezonjában jött az áttörés: 27 találkozón 14 gól és hét assziszt fűződött a nevéhez.

Erre a produkcióra már Premier League-együttesek is felfigyeltek, de végül a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató PSV csapott le a támadóra 2009-ben. A németalföldieknél ugyan nem indított túl jól (piros lapot is kapott), de utána kifogástalanul teljesített, összesen 198 összecsapáson kapott lehetőséget, ezeken pedig 79-szer zörgette meg a hálót. Bár pályafutása legeredményesebb szakaszát kétség kívül a Phillips-alakulatnál töltötte, a hőn áhított bajnoki cím nem jött össze a 2000-es évek nagy részében domináns piros-fehér-feketékkel, így Toivonen 2014-ben aranyérem nélkül helyezte át székhelyét a Ligue 1-be.

A Rennes tárt karokkal fogadta a gólvágót, aki 54-szer öltötte magára a gall klub mezét, és 15 gólt szerzett. Egy kis időt – a 2015/16-os idény egy részét – kölcsönben a Sunderlandnél töltötte, ahol együtt dolgozhatott régi eindhoveni trénerével, Dick Advocaattal. A szigetországi kiruccanás sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így Ola 2016 augusztusában egy másik francia alakulatban, a Toulouse-ban próbálta megtalálni régi önmagát.

A 9 gól / 66 meccs már egyáltalán nem volt lebilincselő mutató (ennyit tudott felmutatni a lila-fehéreknél), így nem is volt meglepő, hogy a 2018-as világbajnokság után – melyen Svédország a negyeddöntőig menetelt – Ausztráliába költözött, és aláírt a Melbourne Victoryhez, ahol azóta is kergeti a bőrgolyót. Toivonen a kenguruk földjén - mindent egybevetve - 44 mérkőzésen kapott lehetőséget, és 28 góllal hálálta meg a bizalmat, így a formájára nem lehet panasz.


Toivonen a Melbourne Victoryben (fotó: Melbourne Victory)
 

A jelenleg 33 esztendős támadó a válogatottal 64 csatát vívhatott, és 14-szer szomorította az ellenfelek kapusait (egy ízben az oroszországi vb-n), ám 2018-ban bejelentette visszavonulását – már ami a címeres mezben történő szereplést illeti. Merthogy a kulbfutballban még lehet jó néhány éve, és az sem tűnik lehetetlennek, hogy Toivonent hamarosan valamelyik európai pontvadászatban látjuk viszont…


POLGÁR GÁSPÁR

(Az adatok összegyűjtésében segítségünkre volt a wikipedia.org és a Transfermarkt is.)


Megtekintések száma: 4974 2020-04-26 20:16:05
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:10 - Vízilabda
férfi Bajnokok Ligája, OSC Újbuda - Terrassa, ism.
07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 08:00 - Reggeli Start
válogatás
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
09:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
10:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolfsburg - Sahtar, ism.
12:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Frankfurt - Basel, ism.
14:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, LASK - Manchester United, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Palermo
18:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:35 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Wolfsburg
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Getafe
ÉLŐ 23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
DIGI Sport 2
00:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
11:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
11:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:15 - Reggeli Start
válogatás, ism.
12:15 - Tenisz
WTA-torna, Palermo, ism.
14:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Rangers - Leverkusen, ism.
16:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
ÉLŐ 17:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
ÉLŐ 18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Köbenhavn - Basaksehir
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Manchester United - LASK
23:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
23:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Wolfsburg, ism.
DIGI Sport 3
00:20 - Sportlövő Magazin, ism.
06:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
07:15 - Strandfoci
Magyar válogatott - U21-es magyar válogatott, ism.
08:15 - Strandfoci
Magyar Szuperkupa, ism.
09:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
09:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:40 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
11:10 - Strandfoci
NB I, 1. elődöntő, ism.
12:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:15 - Strandfoci
NB I, 2. elődöntő, ism.
13:15 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
13:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - Strandfoci
NB I, bronzmérkőzés, ism.
14:35 - Strandfoci
NB I, döntő, ism.
15:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Zombori Andrea
16:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:10 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Nantes - Vasas Óbuda, ism.
LIVE 18:20 - Tenisz
WTA-torna, Palermo
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse