DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Sport24

„Akkor fair a sportolókkal szemben, ha a doppingellenőrző oldalt is rendszeresen átvizsgálják”

A közismert kanadai jogász professzor Richard McLaren független munkacsoportja 122 oldalas jelentés-összesítőt készített a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség áprilisban lemondott és sikkasztással megvádolt elnökéről, Aján Tamásról. A testület, a szintén korrupcióval vádolt Magyar Antidopping Csoport tevékenységét és valamennyi mintavételét is vizsgálta, de végül semmiféle manipuláció nem bizonyosodott be. Tiszeker Ágnes szerint a mostani jelentéssel teljes egészében rehabilitálták a magyar szervezetet.

 

Aján Tamás és az általa 20 éven át vezetett Nemzetközi Súlyemelő Szövetség körül tovább dagad a botrány. Januárban a német ARD televízió vádolta meg a 81 éves sportvezetőt korrupcióval és doppingesetek eltusolásával. A vádak után Aján Tamás előbb önként átadta a vizsgálat végéig az irányítást az IWF alelnökének, Ursula Papandreának, majd az ideiglenes vezetés állandóvá lépett elő, és Aján végleg lemondott. A vizsgálattal megbízott Richard McLaren által vezetett független munkacsoport pedig múlt héten hozta nyilvánosságra a jelentését, amelyben visszaélésekre derült fény, és a korrupció mellett 40 eltusolt doppingesetről lehet olvasni.

„Nagyon-nagyon rosszul hangzik, és nagyon rossz üzenet ez a tiszta sportnak és az olimpiai mozgalomnak, biztos, hogy ez mindenkinek egy fájó pont, de akkor sincs más lehetőség, mint az átláthatóság, az egyenes út. Még inkább megerősíti azt, ami az én ars poeticám, és ha szabad ilyen nagy szavakat mondani ebben a munkában, hogy akkor fair a sportolókkal szemben, ha a doppingellenőrző oldalt is rendszeresen átvizsgálják, auditálják. Mint ahogy mi is büntetjük a sportolókat, hogy ha doppingvétséget követnek el, hogy ha bármi eltérés van a szabályoktól az ellenőrző oldalon, akkor ott is mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, és a megfelelő szankciókat meg kell hozni” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója.

A Magyar Antidopping Csoporttal kapcsolatban, amelyet korábban szintén megvádoltak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ügyében, minden tisztázódott és a jelentés semmilyen szabálytalanságot nem tárt fel. Richard McLaren személye egyébként ikonikus a doppingellenes harcban, hiszen ő derítette fel és nyomozta ki az orosz dopping ügyet és az ő jelentésének hatására szankcionálták az országot is. „Én nagyon örülök neki, hogy végre egyszer tényleg alapjaiban vizsgálták meg a tevékenységünket, mert ez 15 év munkája, és a 15 év munkájáról ezt találta a McLaren-csapat, amit kijelentett a sajtótájékoztatón is, illetve beleírt a jelentésébe, az nagyon jó érzés, és mégiscsak visszaigazolja, hogy érdemes volt ezt jól csinálni.”

De nem mindenki végezte így a dolgát. „Negyven olyan esetet látnak (a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél – a szerk.), aminek talán nem megfelelően történt az eredménykezelése, ez nem jelenti azt, hogy eltűntek volna ezek a minták, erre azért én kicsi esélyt látok. Itt nem arról van szó, hogy nem érkezett meg a laborba, mert akkor honnan tudnák, hogy léteznek ezek a minták, hanem arról van szó, hogy esetleg nem lettek lezárva ezek az ügyek, vagy nem lettek megfelelően kezelve ezek az ügyek, nem tudom, meglátjuk, ez a WADA dolga, hogy ezt kinyomozza, és eldöntse, hogy pontosan mi történt.”

 


Megtekintések száma: 422 2020-06-09 12:30:15
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Crotone, ism.
08:20 - A nap hőse
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Atalanta, ism.
10:30 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Internazionale, ism.
12:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Bologna
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - Napoli
17:05 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
17:35 - A nap hőse
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Lazio - Sassuolo
20:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia, ism.
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Parma - Sampdoria
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Cagliari, ism.
DIGI Sport 2
06:15 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Barcelona - Athletic Bilbao, ism.
08:50 - A nap hőse
09:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:10 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Marseille, ism.
11:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Nice, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 12:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Angers
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Cagliari
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Lille
ÚJ 19:00 - Labdarúgás
Premier League Netbusters
20:05 - A nap hőse
20:15 - Félelem nélkül
ism.
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lyon
23:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Nantes, ism.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, 1. elődöntő, Tottenham - Brentford, ism.
08:45 - Labdarúgás
angol Ligakupa, 2. elődöntő, Manchester United - Manchester City, ism.
10:35 - A nap hőse
10:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:55 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
11:25 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Bellona Kayseri Basketbol - BC Prometey, ism.
13:10 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - Uni Győr, ism.
LIVE 14:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Metz - Nantes
17:00 - A nap hőse
17:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:20 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, elődöntők, ism.
20:15 - Tenisz
WTA-torna, Abu-Dzabi, döntő, ism.
21:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse