DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Tenisz

Újratervezett WTA-szezon

Szűk egy hónap múlva újra versenykörülmények között pattog a labda a WTA-sorozatban. Legalábbis jelenlegi állás szerint. Merthogy március eleje óta áll a női tenisz. Azt a Monterrey-ben rendezett döntőt talán máig emlegeti Jelina Szvitolina, aki Marie Bouzkovát verte a fináléban, három szettben. Azóta egyetlen tornát sem lehetett megrendezni a koronavírus-járvány miatt, azok vagy elmaradtak, vagy halasztották a versenyeket. Ám augusztus 3-án visszatér a női tenisz is a sportvilág vérkeringésébe. Ekkor kezdődik Palermóban a nemzetközi torna.

Újratervezett WTA-szezon
(fotó: Essentially Sports)

A 2020-as esztendőt hosszú generációkon át emlegetni fogják a teniszrajongók. Nem az eredmények, hanem azok hiánya miatt. Talán szerencsétlen egybeesés, de tény, hogy a járvány éppen a 13. torna után tette lehetetlenné a további versenyek lebonyolítását. Az utolsó finálét éppen március 3-án vívták a mexikói WTA tornán, és noha az eredeti tervek szerint már júniusban újraindult volna a szezon, a kényszerszünet a többszöri halasztás miatt minimum 5 hónaposra nyúlik. Feltéve, hogy nem lesz újabb dátumrevízió. Novak Djokovic balul elsült tornája egyelőre ugyanis nem írta felül a sokadszorra is módosított elképzeléseket.

A most érvényben lévő versenynaptár szerint a Palermo Ladies Open-nel nyitja meg kapuit a WTA. Persze nem a nézők előtt, a tornák javarésze ugyanis zártkapus lesz. A szigorúság a rendkívüli helyzetben nem kíméli a sportolókat sem. A tervek szerint kizárólag reptéri hotelekben szállhatnának meg a teniszezők, mozgást pedig csak a pálya és a szálláshely között végezhetnének. A sportlétesítményekben nem használhatnák az öltözőt, az éttermet, de még a pihenőszobát sem. A versenyekre csupán egyetlen kísérőt engedélyeznek, azaz a megszokott stáb nem segíthetne a helyszínen. Ehhez képest már mellékesnek számít, hogy minden nap koronavírus-teszten kellene részt venni az indulóknak, és aki pozitív eredményt produkál, az automatikusan kiesne, nem beszélve a kötelező karanténról. Az más kérdés, hogy Djokovic tornáját követően ezt hogyan vette semmibe Alexander Zverev. Egyszóval nincsenek könnyű helyzetben sem a szervezők, sem a versenyzők. Előbbieknek számolni kell a kockázattal, haszonnal viszont - nézők híján – teljesen felesleges. Utóbbiak is rizikóznak az egészségükkel, ám esetükben kicsit egyszerűsödik a képlet: csak az jut pénzhez, aki indul is egy tornán.

A pénz vonzása mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni egy mindennél fontosabb tényezőt: a játék szeretetét. Hogy mindenkinek hiányzik a tenisz, az alapvetés. A hétvégén például Svájcban csillapította versenyek iránti éhségét nyolc teniszező. Montreux-ben két négyes csoportban játszottak körmérkőzést, az elődöntőtől pedig már egyenes kieséses rendszerben bonyolították le a versenyt, amit Iga Swiatek nyert, miután a döntőben 6-2-, 6-2-re páholta el Victorija Golubicot. Nem mellesleg az idei utolsó tornagyőztes Svitolina az elődöntőig sem jutott el.

Visszatérve a módosított versenynaptárra, augusztus második hetében egy újabb salaktorna, a prágai tűnik biztosnak, az viszont nagy kérdés, mondhatni kemény dió, hogy keménypályás borításon, azaz New Yorkban megrendezhető lesz-e augusztus 21-től a Western & Southern Open. A szervezők ezt szánnák a US Open felvezetésének, az idény második Grand Slam tornája pedig augusztus utolsó napján kezdődne. Ezzel párhuzamosan zajlana a szeptemberre halasztott isztambuli verseny, az elcsúsztatott salakidény pedig további négy nagy tornával folytatódna. Az év első Premier Mandatory versenyének ezúttal Madrid adna otthont szeptember közepétől, a következő héten pedig Rómába költözne a mezőny, illetve Strasbourg lenne a másik felkészülési verseny a Roland Garrosra, ami szeptember 27-én rajtol. A tervek szerint már nézőkkel. Az egyetlen salakpályás Grand Slam rászolgálna nevére; tényleg francia nyílt teniszbajnokság lenne. A jegyárusítás július 16-án kezdődik, és a lelátói kapacitásnak maximum hatvan százalékát használnák ki a szervezők. Érdekesen közelítik meg a maszkviselés szabályait is a francia rendezők, mert kötelezővé csak azoknak teszik, akik a pálya közelében tartózkodnak, a lelátón ülők számára csupán ajánlott lesz. Ha a francia kormány addig nem változtat az előírásokon, a döntőt 10 ezer ember láthatja a helyszínen.

Októbertől elvileg Ázsiában folytatódik a sorozat. A szöuli tornával indulna az újabb keménypályás etap, aztán Dél-Koreából Kínába utaznak a teniszezők, ahol négy torna követné egymást. November elején két helyszínen lehetne még pontokat gyűjteni, Moszkvában a Kreml Kupán illetve Tokyóban. A WTA Finals helyszíne ezúttal is Shenzhen lesz, november 9-től a nyolc idén legtöbb pontot szerző teniszező, illetve a nyolc legjobb páros mérkőzne meg a világbajnoki címért. És ha már a pontoknál tartunk, a ranglistapontokat a március 9-i állapot szerint befagyasztották, azaz a közel öt hónapot felölelő versenymentes időszakban az 1 évvel ezelőtt szerzett pontokat a versenyzők nem veszítették el. Ami pedig a rangsort illeti, a női világranglistát nagy előnnyel Asleigh Barty vezeti Simona Halep és Karolina Pliskova előtt, míg a párosoknál Babos Tímea és Kristina Mladenovic kettőse az Australian Open megnyerésével a második a pontversenyben. Mindez azt jelenti, hogy a páros akár zsinórban harmadszor diadalmaskodhat a WTA világbajnokságon, Babos pedig sorrendben negyedik világbajnoki címét szerezheti. Szép befejezése is lenne ez a csonka évnek, de először várjuk meg a palermói újrakezdést. Bárcsak már ott tartanánk!


VIDU PÁL


Megtekintések száma: 251 2020-07-07 15:59:52
Hová tűntél?

Élő közvetítések

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
ÚJ 06:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
07:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:05 - Reggeli Start
válogatás
08:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
08:20 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, szezonvisszatekintő, ism.
18:55 - Sportlövő Magazin, ism.
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:40 - Labdarúgás
Premier League, szezonvisszatekintő 2019/2020, ism.
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Wolverhampton - Sevilla
ÉLŐ 23:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló
23:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:45 - Labdarúgás
Premier League 100 - Mark Schwarzer, ism.
DIGI Sport 2
06:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
07:20 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Leverkusen, ism.
09:45 - Lovassport
Díjugrató GP, 3. forduló, Nemzeti Lovarda, ism
11:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
11:55 - Sportlövő Magazin, ism.
12:25 - Reggeli Start
válogatás
13:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:40 - Labdarúgás
Serie A TIM szezonvisszatekintő, 2019/2020, ism.
14:55 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
ÉLŐ 17:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Sahtar - Basel
ÉLŐ 23:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
13:00 - Tenisz
WTA-torna, Lexington, ism.
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
15:20 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
15:50 - Reggeli Start
válogatás
16:45 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
17:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:20 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
17:30 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Internazionale - Leverkusen, ism.
19:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
20:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Sándor Ferenc Alex
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 20:55 - Tenisz
WTA-torna, Lexington
23:00 - Tenisz
WTA-torna, Prága, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse