DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Hová tűntél?

Hová tűntél? – Siem de Jong

„Hová tűntél?” elnevezésű sorozatunkban igyekszünk olyan játékosokat előkeríteni, akik egy időben az európai topfutball részesei voltak, mára viszont megbújtak valahol a nagyvilágban. Ezúttal a négyszeres holland bajnok középpályás, Siem de Jong után kutattunk.

Hová tűntél? – Siem de Jong
(fotó: goal.com)

Egy másik De Jonggal, nevezetesen Nigel de Jonggal már foglalkoztunk rovatunkban, ám most a holland honfitársának, Luke de Jong testvérének, Siemnek a karrierjét vesézzük ki. Na, de elég is a körítésből, nézzük, honnan indult mai alanyunk, és persze azt is, hová tűnt!

Siem de Jongot holland szülők nemzették, de Svájcban, Aigle városában látta meg a napvilágot 1989. január 28-án. Édesapja és édesanyja profi röplabdajátékosok voltak, és a kis Siem hatéves volt, amikor egész családjával visszaköltöztek Hollandiába.

Az ifjú futballista a DZC’68-ban kezdte junior-pályafutását, majd előbb a Graafschap, 2005-től pedig az Ajax akadémiáján pallérozódott. Nem is telt el sok idő, és 18 esztendősen bemutatkozhatott a nagyok között, az Eredivisie-ben a Sparta Rotterdam ellen, ahol rögtön góllal debütált: hosszabbításban szerzett találata pontot ért az amszterdamiaknak. Első idényében ő volt a klubnál az egyetlen 20 évnél fiatalabb futballista, aki legalább húsz alkalommal pályára lépett, és összesen két góllal zárta a szezont.

A 2009/10-es évadban lett alapember, és abban a kiírásban kupagyőzelemhez segítette az Ajaxot. A következő év még jobban sikerült neki és csapatának is: a piros-fehérek megszerezték harmincadik bajnoki címüket, ráadásul úgy, hogy az utolsó körben, a Twente elleni, mindent eldöntő találkozón De Jong kétszer is betalált. Ezt még sorozatban három Eredivise-arany követte, sőt, a középpályás 2012-ben a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.


De Jong a Newcastle-ben (fotó: beinsports.com)


A játékos 2014-ben látta elérkezettnek az időt arra, hogy új kihívások után nézzen, és áttette a székhelyét Angliába, méghozzá a Newcastle Unitedhez – sajtóhírek szerint nagyjából hatmillió fontért. Alan Pardew menedzser gyakorlatilag azonnal csapatkapitány-helyettessé nevezte ki, de nem tudott megfelelni a felé támasztott elvárásoknak, hiszen nem sokkal első Premier League-mérkőzése után megsérült, és hónapokra kidőlt. 2016-ban aztán a szarkák kiestek az élvonalból, De Jongot pedig kölcsönadták hazájába – de nem az Ajaxnak, hanem a nagy rivális PSV Eindhovennek.

A focista kívánsága teljesült, a Newcastle egy év után visszajutott, ám Siem már nem játszott Angliában, hiszen nevelőegyesülete, az Ajax kötött vele hároméves kontraktust. Másodszor már nem tudta megismételni korábbi amszterdami produkcióját, és 2018-ban jobbnak látta az újabb klubváltást, ami ezúttal földrészváltással is járt: az ausztrál Sidney FC-hez szegődött. Egy évet húzott le a kenguruk földjén, majd megint jött egy új kontinens: 2019-ben aláírt az észak-amerikai MLS-ben vitézkedő Cincinnatihez, ahol azóta is koptatja a gyepet.

Siem a németalföldi nemzeti csapatban végigjárta a korosztályos ranglétrát, a nagyválogatottban pedig hatszor kapott lehetőséget, és ezt két góllal hálálta meg.

Nehéz lenne megtippelni, hogy a most 31 esztendős De Jong visszatér-e még Európába (azért egy holland levezetésre mi igencsak fogadnánk), mindenesetre mi nem kívánunk neki mást, csak a lehető legtöbb évet a futballpályákon!


POLGÁR GÁSPÁR


(Az adatok összegyűjtésében segítségünkre volt a wikipedia.org és a Transfermarkt is).

A Hová tűntél? cikksorozat korábbi részei itt olvashatók.


Megtekintések száma: 2944 2020-08-03 14:22:12
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lens, ism.
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
08:55 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Montpellier, ism.
10:45 - Labdarúgás
spanyol Szuperkupa, döntő, Barcelona - Athletic Bilbao, ism.
ÚJ 13:20 - Félelem nélkül
autósmagazin
13:50 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Spezia
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, a csoportkör összefoglalója, ism.
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Atalanta
20:05 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, AS Monaco - Marseille
23:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Nice, ism.
DIGI Sport 2
00:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Bellona Kayseri Basketbol - BC Prometey, ism.
08:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - Uni Győr, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:40 - A nap hőse
10:50 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló, ism.
11:50 - Labdarúgás
Premier League, Liverpool - Burnley, ism.
13:40 - Labdarúgás
Premier League, Aston Villa - Everton, ism.
15:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:35 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Innsbruck, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Internazionale
20:00 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
20:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Crotone
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, ism.
DIGI Sport 3
00:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Csizmaszár
Serie A Tim Magazin, ism.
07:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Benevento - Torino, ism.
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - A nap hőse
10:05 - Labdarúgás
Serie A TIM, Udinese - Atalanta, ism.
11:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:00 - A nap hőse
12:10 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
13:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:35 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Kaszás Klaudia, ism.
14:05 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
14:45 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Montpellier, ism.
16:35 - A nap hőse
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Nice
19:00 - Kosárlabda
női Európa Kupa, Bellona Kayseri Basketbol - BC Prometey, ism.
20:45 - Kosárlabda
női Európa Kupa, KSC Szekszárd - Uni Győr, ism.
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse