DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

Sarri kevesebbet várt csapatától, Garcia a legszebb vereségről beszélt

A Lyon ugyan 2-1-es vereséget szenvedett Torinóban az UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, de így is elbúcsúztatta a Juventust. Így látták a párharcot a szakvezetők.

Sarri kevesebbet várt csapatától, Garcia a legszebb vereségről beszélt
(fotó: Reuters)

A Lyon az első meccset megnyerte 1-0-ra, és Depay tizenegyesével a Juventus otthonában is vezetéshez jutott. Cristiano Ronaldo a folytatásban hiába duplázott, idegenben lőtt góllal a franciák mentek tovább.

"Ez eddigi pályafutásom legszebb pillanata, hatalmas tett elbúcsúztatni a Juventust. Ezen az estén láthattuk, hogy milyen fontos is volt az odavágón elért eredmény, vagyis hogy nem kaptunk gólt hazai pályán. A visszavágó előtt tehát továbbjutásra álltunk, majd hamar vezetést szereztünk, de tudtuk, hogy mit kell tennünk" - értékelt Rudi Garcia a lefújás után.

A Lyon mestere hozzátette, hogy fájó volt az egyenlítés, ugyanis a Juventus addig nem igazán jelentett veszélyt. Cristiano Ronaldo második gólját Garcia is dicsérte, igazi BL-gólnak nevezte, de csapata ezután is nyugodt maradt.

"Mindkét meccsen remekeltünk az első félidőben. A másodikban viszont nyomást helyezett ránk a Juventus, de ez nem meglepő, hiszen jönniük kellett. De elmondhatom, hogy ez pályafutásom legszebb veresége."

A másik oldalon Maurizio Sarri eléggé meglepő nyilatkozatot tett.

"Kevesebbet vártam a csapatomtól. Szerintem nagyon jól játszottunk. Hamar hátrányba kerültünk, de fordítottunk, hat vagy hét nagy gólhelyzetünk is volt. Az odavágó miatt estünk ki, pontosabban annak az első félideje miatt."

Sarri hozzátette, hogy nehéz szezonon vannak túl, amely nem az elképzelések szerint alakult. Kitért a karanténra, és arra, hogy nagyon nehéz volt a közös munka. De megismételte, hogy ha nem estek volna ki, teljes mértékben elégedett lenne a péntek este nyújtott játékukkal. Saját sorsára kitérve elmondta: nem hiszi, hogy csak e meccs alapján döntenek róla, hanem az egész szezont figyelembe veszik.


Megtekintések száma: 561 2020-08-08 09:05:40
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - A nap hőse
Gála
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 21:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntő, Halep - Muguruza, ism.
DIGI Sport 2
02:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonelőzetes, 2020/2021, ism.
ÚJ 07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
14:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
18:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
19:05 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
20:25 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
22:10 - A nap hőse
Gála, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
23:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
00:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - AS Monaco, ism.
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Bordeaux, ism.
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse