DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

EL-ellenfeleket kapott a Honvéd, a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia is!

Az UEFA Bajnokok Ligája után az Európa Ligában is sorsoltak, és kiderült a három magyar csapatnak ki lesz az ellenfele.

EL-ellenfeleket kapott a Honvéd, a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia is!

Magyarországról három csapat vesz részt az EL-selejtezőkben. A bajnokságban második helyet elérő MOL Fehérvár, a bronzérmes Puskás Akadémia, valamint a kupagyőztes Honvéd. A fehérvári és a fővárosi együttes kiemeltként várhatta a sorsolást, míg a felcsútiak nem.

A MOL Fehérvár az ír Bohemian FC Dublin ellen küzd meg hazai pályán, míg a Honvéd szintén pályaválasztóként csap össze a finn FC Inter Turku ellen. A Puskás Akadémia Svédországban lép pályára, a Hammarby IF ellen. A DAC Izlandon, míg a Topolyai SC Moldovában próbálja kivívni a továbbjutást. A találkozókat augusztus 27-én rendezik meg.

 

EURÓPA LIGA SELEJTEZŐ 1. FORDULÓ
MOL Fehérvár (magyar) - Bohemian FC Dublin (ír)
Budapest Honvéd (magyar) - FC Inter Turku (finn)
Hammarby IF (svéd) Puskás Akadémia (magyar)
FH Hafnarfjardar (izlandi) - DAC (szlovákiai)
Petrocub Hincesti (moldovai) - Topolyai SC (szerbiai)
Tre Penne (San Marinó-i)/SC Glijani (koszovói) - APOEL (ciprusi)
FC Santa Coloma (andorrai)/Iszkra Danilovgrad (montenegrói) - Lokomotiv Plovdiv (bolgár)
FK Borac Banja Luka (bosnyák) - Szutjeszka Niksics (montenegrói)
FK Teuta (albán) - Beitar Jeruzsálem (izraeli)
Lokomotivi Tbiliszi (grúz) - Universitatea Craiova (román)
NK Maribor (szlovén) - Coleraine (északír)/La Fiorita (San Marinó-i)
Olimpija Ljubljana (szlovén) - Víkingur Reykjavík (izlandi)
St Joseph's FC (gibraltári)/B36 Tórshavn (feröeri) - Levadia Tallinn (észt)
FK Riteriai (litván) - Derry City FC (ír)
FK Zalgiris Vilnius (litván) - Paide Linnameeskond (észt)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) - FC Differdange 03 (luxemburgi)
Valletta FC (máltai) - Bala Town FC (walesi)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/FC Pristina (koszovói) - Union Titus Pétange (luxemburgi)
Rosenborg BK (norvég) - Breidablik (izlandi)
Aberdeen (skót) - NSI Runavík (feröeri)/Barry Town (walesi)
Motherwell FC (skót) - Glentoran (északír)/HB Tórshavn (feröeri)
Kajrat Almati (kazah) - FK Noa (örmény)
Sumgayit FK (azeri) - Skendija Tetovo (északmacedón)
Malmö (svéd) - Cracovia (lengyel)
FK Kukesi (albán) - Szlavia Szófia (bolgár)
FK Ventspils (lett) - FC Dinamo-Auto Tiraspol (moldovai)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) - FC Sfantul Gheorghe (moldovai)
Dinamo Minszk (fehérorosz) - Piast Gliwice (lengyel)
AGF Aarhus (dán) - FC Honka (finn)
Shamrock Rovers FC (ír) - Ilves Tampere (finn)
The New Saints FC (walesi) - MSK Zilina (szlovákiai)
FC Vaduz (liechtensteini) - Hibernians FC (máltai)
Servette (svájci) - MFK Ruzomberok (szlovákiai)
Neftci PFK (azeri) - FK Skupi (észak-macedóniai)
Kesla FK (azeri) - KF Laci (albán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli) - Dinamo Batumi (grúz)
Nomme Kalju (észt) - Mura (szlovén)
Bodö/Glimt (norvég) - FK Kauno Zalgiris (litván)
Apollon Limassol (ciprusi) - Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
Maccabi Haifa (izraeli) - FK Zeljeznicar (bosnyák)
Alaskert (örmény) - FK Renova Dzsepcsiste (észak-macedóniai)
FK Partizan (szerb) - FK RFS (lett)
Lech Poznan (lengyel) - Valmieras FK (lett)
Ordabaszi Simkent (kazah) - FC Botosani (román)
FCSB (román) - Sirak Gyumri (örmény)
FC Progres Niederkorn (luxemburgi) - UE Engordany (andorrai)/Zeta Golubovci (montenegrói)
CSZKA Szófia (bolgár) - Sirens FC (máltai)

 


Megtekintések száma: 921 2020-08-10 13:54:56
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - A nap hőse
Gála, ism.
ÚJ 07:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 07:55 - Reggeli Start
Extra (benne Sport 24)
09:00 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
09:30 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Lincoln City - Liverpool, ism.
11:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Manchester City - Bournemouth, ism.
13:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:20 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Chelsea - Barnsley, ism.
15:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Fleetwood Town - Everton, ism.
17:00 - Labdarúgás
A Premier League világa, ism.
ÚJ 17:30 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:15 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
ÉLŐ 19:15 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÚJ 20:15 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÉLŐ 20:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Nantes
23:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:15 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
DIGI Sport 2
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Juventus - Sampdoria, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
10:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 11:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
13:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
13:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, elődöntők
17:30 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmód magazinja - Halper Emese
17:40 - A nap hőse
Gála, ism.
18:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
18:45 - Strandfoci
Magyar Kupa, bronzmérkőzés, ism.
20:00 - Strandfoci
Magyar Kupa, döntő, ism.
21:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
22:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
23:40 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
DIGI Sport 3
01:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
11:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:05 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
11:15 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
13:15 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
15:05 - Reggeli Start, ism.
16:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
16:50 - Röplabda
női Bajnokok Ligája, Vasas Óbuda - Dinamo Moszkva, ism.
18:35 - Röplabda
férfi Bajnokok Ligája, Erzeni Shijak - Fino Kaposvár VC, ism.
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:35 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse