DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Európa Liga

Conte a maximumot akarja, Bosz szerint remek ellenféllel szemben estek ki

Ahogy azt hétfőn este a DIGI Sport 1-en láthatták, az Inter 2-1-re legyőzte a Leverkusent Düsseldorfban, és bejutott az UEFA Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Így látták a mérkőzést a szakvezetők.

Conte a maximumot akarja, Bosz szerint remek ellenféllel szemben estek ki
(fotó: Reuters)

Az olasz együttes Niccoló Barella és Romelu Lukaku révén kétgólos előnyben is volt, de Kai Havertz szépítése után a végéig izgulnia kellett. Az Inter több nagy helyzetet is elhibázott, valamint két tizenegyesét is visszavonták videózás után.

„Elégedettek vagyunk, hiszen jó teljesítményt nyújtottunk. Jól felkészültünk az ellenfélből, nem engedtük kibontakozni a Leverkusent. Sokszor elmondom, hogy korábban is lezárhattuk volna a meccset, hiszen kettőnél többször is betalálhattunk volna. Nagyon örülünk, hogy az UEFA Európa Liga elődöntőjében játszhatunk, és mostantól már erre készülünk. El akarjuk érni a maximumot, bármi áron” – nyilatkozta a meccs után Antonio Conte, az Inter mestere.

Újságírói kérdésre Conte kitért Romelu Lukakura is, aki már a 31. gólját jegyezte a szezonban. A szakvezető nagyon elégedett a belgával, de az ő gólerős játékához kellettek a csapattársak, akik jól szolgálják ki őt.

A Leverkusen részéről Peter Bosz csalódottabb volt.

„Egy remek ellenféltől kaptunk ki. Az első 20 percben gyengén játszottunk, és nem tudtuk megfogni Lukakut. Utána feljavultunk, és akár fordíthattunk is volna. Ez nem sikerült, úgyhogy csalódottak vagyunk. Marcelo Brozovicnak sajnos nagyon sok területet hagytunk a középpályán, Lukakut pedig nagyon nehéz megverni az egy az egy elleni szituációkban.”

Az Inter a Sahtar-Basel párharc győztesével csap össze a négy között.


Megtekintések száma: 662 2020-08-11 10:15:37
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - A nap hőse
Gála
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 21:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntő, Halep - Muguruza, ism.
DIGI Sport 2
02:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonelőzetes, 2020/2021, ism.
ÚJ 07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
14:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
18:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
19:05 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
20:25 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
22:10 - A nap hőse
Gála, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
23:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
00:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - AS Monaco, ism.
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Bordeaux, ism.
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse