DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
UEFA Bajnokok Ligája

Piqué: Ez mindennek a legalja

Mint azt már mindenki tudja, a Bayern München 8-2-re legyőzte a Barcelonát az UEFA Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A meccs után Gerard Piqué állt a kamerák elé, és ami a szívén volt, az a száján is.

Piqué: Ez mindennek a legalja
(fotó: Reuters)

A Barcelona az európai porondon a legnagyobb vereségét szenvedte el péntek este a Bayern ellen. Bár Thomas Müller korai góljára hamar érkezett a válasz a katalánoktól (igaz, Alaba öngóljával), de a félidőben már 4-1 állt az eredményjelzőn. Luis Suárez még visszahozta a Barca reményeit, de a müncheniek még négyet gurítottak, amivel kialakult a 8-2-es végeredmény. Érthető, hogy Gerard Piqué igencsak feldúltan nyilatkozott a meccs után.

„Szörnyen játszottunk, és emiatt rettentően rosszul érezzük magunkat. Ennél lejjebb már nincs. Zavarban vagyunk. Egész egyszerűen ilyen teljesítményt nem lehet nyújtani. Ezt nagyon nehéz megemészteni.”

A Barcelonának az utóbbi két évben sem volt sok oka büszkélkednie a BL-ben. A 2017/18-as szezonban a csapat 4-1-es előnyről esett ki a Roma ellen a negyeddöntőben, majd a következő kiírásban 3-0-s előnyt herdált el a Liverpool ellen a legjobb négy között. Piqué erről is megemlékezett.

És ez (a csúfos vereség) nem az első, a második, vagy a harmadik alkalom volt. A klubnak változás kell, és itt nem az edzőre, vagy a játékosokra utalok. A klubnak mélyreható változtatásokra van szüksége. Elértük a mélypontot. Gondolkodnunk kell és meg kell tennünk azt, ami a klub számára a legjobb. Ha vérfrissítésre van szükségünk, akkor én leszek az első, aki elhagyja a klubot.”


Megtekintések száma: 1343 2020-08-15 11:18:15
Hová tűntél?

DIGI Mobil Oldalsáv


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
08:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
ÚJ 09:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
09:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
16:10 - Labdarúgás
Premier League, Leicester - Burnley, ism.
18:00 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
ÉLŐ 18:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:25 - A nap hőse
Gála
ÉLŐ 19:10 - Labdarúgás
Premier League, összefoglaló
20:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
20:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 21:10 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Luton Town - Manchester United
23:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:30 - Tenisz
WTA-torna, Róma, elődöntő, Halep - Muguruza, ism.
DIGI Sport 2
02:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, szezonelőzetes, 2020/2021, ism.
ÚJ 07:15 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
08:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Bologna, ism.
10:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Crotone, ism.
12:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Fiorentina - Torino, ism.
14:25 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
14:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, Hellas Verona - AS Roma, ism.
ÉLŐ 16:30 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg
18:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
18:55 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
19:05 - Lovassport
Díjugratás, FIAT Országos Bajnokság, ism.
20:25 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
22:10 - A nap hőse
Gála, ism.
22:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
23:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
DIGI Sport 3
00:35 - Labdarúgás
angol Ligakupa, összefoglaló, ism.
01:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
10:00 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - St. Étienne, ism.
11:50 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
12:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Nice - PSG, ism.
13:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - AS Monaco, ism.
15:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Halper Emese
15:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Lens - Bordeaux, ism.
17:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Marseille - Lille, ism.
19:45 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:55 - Tenisz
WTA-torna, Strasbourg, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse