DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse
Francia labdarúgás

A Lyon csak helyzetekig és meg nem adott gólig jutott a Nimes ellen

A Lyon gárdája gól nélküli döntetlent játszott saját közönsége előtt a Nimes ellen, a francia labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának egyetlen pénteki összecsapásán.

A Lyon csak helyzetekig és meg nem adott gólig jutott a Nimes ellen
(fotó: Twitter)

Az OL a nyitó körben 4-1-re páholta el otthon a Dijont, ám azóta lejátszott két mérkőzésén – a Bordeaux és a Montpellier ellen – mindössze egy pontot gyűjtött, így kötelező volt számára a győzelem az ugyancsak egy sikerrel rendelkező, a játéknap előtt hárompontos Nimes-mel szemben.

Ennek ellenére a meccs első félideje teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott, a látogatók előtt is épp úgy adódott helyzet, mint a pályaválasztók előtt. Gól azonban nem esett, így a szünetre 0-0-val mentek a felek. A fordulás után aztán nagyon rákapcsoltak az oroszlánok, de erejükből csak egy meg nem adott gólra futotta (Dembélé találatát megelőzően már kint volt a labda), így a vége is 0-0 lett, mellyel a vendégek sokkal inkább elégedettek lehetnek.
 

LABDARÚGÁS, LIGUE 1, 4. FORDULÓ
Lyon - Nimes 0-0


AZ ÁLLÁS
1. Saint-Étienne 3 3 0 0 6-0 0 +6 9 pont
2. Rennes 3 2 1 0 7-4 4 +3 7
3. Monaco 3 2 1 0 5-3 3 +2 7
4. Lille 3 2 1 0 3-1 1 +2 7
5. Montpellier 3 2 0 1 6-4 4 +2 6
6. Nice 3 2 0 1 5-4 4 +1 6
7. Lens 3 2 0 1 5-4 4 +1 6
8. Olympique Marseille 3 2 0 1 4-4 4 +0 6
9. Angers SCO 3 2 0 1 2-2 2 +0 6
10. Olympique Lyon 4 1 2 1 5-3 3 +2 5
11. Bordeaux 3 1 2 0 2-0 0 +2 5
12. Nîmes 4 1 1 2 7-6 6 +1 4
13. Nantes 3 1 1 1 3-3 3 +0 4
14. Lorient 3 1 0 2 5-6 6 -1 3
15. PSG 3 1 0 2 1-2 2 -1 3
16. Brest 3 1 0 2 4-7 7 -3 3
17. Reims 3 0 1 2 2-4 4 -2 1
18. Metz 3 0 0 3 0-3 3 -3 0
19. Dijon 3 0 0 3 1-7 7 -6 0
20. Strasbourg 3 0 0 3 1-7 7 -6 0

 


Megtekintések száma: 291 2020-09-18 23:03:48
DIGI Mobil Oldalsáv

Hová tűntél?


DIGI Sport Kvíz

TV Műsor
DIGI Sport 1
06:55 - Reggeli Start
válogatás
07:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:05 - A nap hőse
08:15 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 10:40 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer
ÚJ 11:10 - Félelem nélkül
autósmagazin
11:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
ÚJ 12:40 - Labdarúgás
Premier League Preview
ÉLŐ 13:10 - Labdarúgás
Premier League, Sheffield United - Manchester City
15:40 - Labdarúgás
angol Ligakupa, Liverpool - Arsenal, ism.
ÉLŐ 17:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Parma
20:10 - A nap hőse
20:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
20:30 - Labdarúgás
Ligue 1-történetek PSG, ism.
ÉLŐ 20:45 - Labdarúgás
Ligue 1, Nantes - PSG
23:10 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest, ism.
DIGI Sport 2
06:25 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, 2. elődöntő, ism.
07:45 - Tenisz
WTA-torna, Ostrava, döntő, ism.
09:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
09:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - A nap hőse
10:00 - Kosárlabda
női Euroliga, Aluinvent DVTK Miskolc - Izmit Belediyespor, ism.
11:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:50 - Lovassport
Díjugrató GP, 2. forduló, Bábolna, ism.
13:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
14:40 - A nap hőse
14:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Crotone - Atalanta
ÉLŐ 16:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Rennes - Brest
19:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:10 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
19:40 - Félelem nélkül
autósmagazin, ism.
ÚJ 20:10 - Sportlövő Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Bologna - Cagliari
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:55 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
08:00 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
09:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Milan - Sparta Praha, ism.
10:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - A nap hőse
11:10 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Roma - CSZKA Szófia, ism.
13:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Real Sociedad - Napoli, ism.
14:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Omonia - PSV Eindhoven, ism.
16:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
16:50 - A nap hőse
17:00 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Antwerp - Tottenham, ism.
18:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, AEK Athén - Leicester, ism.
20:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:30 - Jégkorong
ICE, Hydro Fehérvár AV19 - Bolzano, ism.
23:45 - S.E.F.T.
A DIGI Sport életmódmagazinja - Johnny K. Palmer, ism.
TV Műsor


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse